én speciel szeretem, ha valami nem megy.

mert az egy irány. hogy errefele lehet fejlődni. hogy van tovább.

hogy nem állok, hogy mozgásban vagyok. változásban vagyok.

furcsa lehet azoknak, akiknek nincs ilyen. akiknek minden megy. nekik nem tudom elképzelni, mit ad a gyakorlás. valahogy mindig azt gondoltam, az a valódi érték, amiért az ember szenved. talán mert így nőttem fel. szerintem ha valamiért nem kell megküzdeni, annak sosem lesz igazán értéke. mindenki, akit ismerek és akit sokra tartok, megjárt már pár poklot, hogy az legyen, aki.

a jóga is szenvedéssel jár. sokszor. de csak annyival, amennyi szükségszerű, és amennyit perverz módon még élvezni is lehet. talán ezért ilyen addiktív. mint egy drog.

de nem kell tudni minden ászanát. gyakorolni kell, az ászanák meg jönnek majd, mint valami mellékhatás.

senki sem lesz boldogabb attól, ha egyszer csak valami menni kezd neki. egy pillanatnyi kielégülést ad majd. de csak egy pillanatnyit. mert képbe lép az ego, és azonnal még többet/jobbat/szebbet akar majd.

pedig felesleges. mert egyszer mind eltűnik. ahogy változik, ahogy öregszik, ahogy erősödik vagy gyengül a test. nem szabad ragaszkodni hozzájuk.

mint ahogy a gyakorláshoz sem. mint ahogy semmihez sem.

a jóga kapcsolat. önmagaddal. a belső tereddel. meg a külső tereddel.

minden nap ráállsz a matracra. szembenézel önmagaddal. megnézed, ki vagy ma. megnézed azt is, merre tovább. ez a gyakorlás. térből és időből kiszakadt kis létezés, ahol (meg)láthatod önmagad. a mostban.

hogy eközben milyen mély az upavistád, semmit nem számít.

szóval ha nem megy valami, én speciel örülök. mert az tükör. tér a kísérletezésre. lehetőség, hogy más szemmel nézzem a dolgokat. hogy meglássam, amit eddig nem vettem észre. hogy az legyek, aki lenni szeretnék. aki lehetnék. nekem ez a gyakorlás...

ez a szabadság.