megtalálni az egyensúlyom. tudatosnak lenni minden apró sejtemről. feszesen és mégis könnyeden tartani a testem. lélegezni. és ha mindez még talán megy is, akkor meg jön az, hogy fel kéne néznem...
mert itt nekem nem az a kihívás, hogy kiemeljem a lábam, hogy nyissam a csípőm vagy egyensúlyozzak a tenyerem és a talpam között. hanem hogy bízzak magamban annyira, hogy tudjam: ha nem látom, hogy tartom magam, akkor is menni fog. ha nem nézem, hogy támaszkodom, akkor sem esem el. ha nem félek felfelé nézni, talán még az eget is meglátom... szóval pörgőrugásosjóganindzsászana.
- javítja az egyensúlyt és a tartást
- erősíti a bokát, a térdet, a csípőt
- erősíti a láb és (legfőképp az oldalsó) törzs izmait
- megnyitja a csípőt és a mellkast is
#hogyan
a talpam és a tenyerem között nagyjából másfél talpnyi távolság van. én többnyire nem egy vonalban teszem le őket, inkább kicsit kijjebb, a külső talpéllel egy vonalba kerül a hüvelykujjam. a teljes talpam és a tenyerem is lesimítom a talajra, egyenletesen osztom el a súlyom rajtuk.
a törzsem nyújtóztatom, hogy az alul lévő oldalam ne húzodjon össze. az alhasam feszesen tartom, és igyekszem szépen kiegyenesíteni a gerincem. a vállövem nyitom felfelé, hogy az egész egy szép egyenes merőleges legyen a talajra.
a felül lévő lábam erősen nyújtom, tolom el magamtól spiccelve. mintha valaki a lábfejemnél fogva húzna elfelé/felfelé. a lábam egy vonalban van a törzsemmel.
a felül lévő karom az oldalamhoz simítom, a combora szorítom a tenyerem. a tekintetem pedig felfelé néz. (amikor épp nem akarok elterülni egyből a talajon...)
#fontos
mindkét térd legyen nyújtva. a tenyér pedig teljesen a talajon, ugyanis ezen ugyanakkora súly van, mint a talpon. ha nem ér le, az ököltámasz vagy egy tégla a tenyér alatt tökre ér. a törzs pedig erősen nyújtózik, hogy az alsó oldalból ne legyen egy összetrancsírozott kiskifli. tekintetet pedig érdemes fázisokban felvezetni: először talaj, aztán szemben valami, aztán az ég. magas vérnyomással pedig mindenképp maradjon a talajon.
