minden döntés előtt van egy pillanat. amikor megáll az idő. nincs hang. nincs illat. nincs fény. nincs semmi. se gondolatok. se érzések. minden megáll. és csak vársz. ezeket a pillanatokat kell megtalálni. azért figyelsz. hogy lásd. hogy elkapd. hogy kiterjeszd. hogy urald. hogy aztán te döntsd el, mi legyen. akkor és ott.

a puszta figyelem egy meditatív állapot. de figyelni passzív dolog. élni nem az. ahhoz, hogy a meditáció egy passzív állapotból aktív cselekvéssé váljon: a figyelemből tovább kell lépni a megértés felé: értsd meg, mi az, ami veled történik. mit és miért teszel. merre haladsz, merre szeretnél.

az életünk során hány olyan pillanat van, amikor letérünk az útról. amikor a nyílegyenes ösvény helyett a szerpentint választjuk. és nem mindig azért, mert az mókásabbnak tűnik. sokszor már ott elakad a dolog, hogy az ember azt sem tudja, mit akar igazán. hogy egy-egy cselekedetének mi a célja. nemhogy az egész életének.

sokan úgy élnek, hogy sodródnak. hagyják, hadd vigye őket az ár arra, amerre akarja. ezt is lehet. de nem ezt jelenti a mostban létezni. a jövő, attól, hogy még nem létezik a mostban, nem jelenti azt, hogy nem is fog. nincs olyan, hogy nincs következmény. nincs olyan, hogy nincs felelősség. sokkal nehezebb, de sokkal szebb is úgy lázadni, hogy közben betartjuk a szabályokat. mert úgy lázadni, hogy leszarunk mindent, nem nagy szám. az mindenkinek megy.

ha csak figyelsz, nem mész semerre. nem haladsz. de az út nem véletlenül út, és nem egy pont. van eleje, és van vége, még akkor is, ha körbe-körbe mész. ha elkapod a pillanatot, a te pillanatod. akkor lép képbe. értsd meg, mi az, ami történik. értsd meg, mi a cél. értsd meg, mi lesz, ha cselekszel. mik a következményei. merre vezet majd: a célod felé, vagy csak egy újabb kanyar lesz a szerpentinen.

ha elkezded megérteni, akkor az életed érted meg. önmagad, a természeted, a tudatod. a cselekedeteid ura lehetsz. ami persze kemény, mert így nem lesz senki, akire rákenhetnéd a dolgokat. akit hibáztathatnál. mert minden a te felelősséged lesz. de nem ezt jelenti embernek lenni…?

ha uralod a döntéseid, a tetteid, az lesz a legnagyobb kulcs a megvilágosodás felé. mert amikor majd megérted, hogy az életed minden pillanata egyenlően fontos, és hogy mind terajtad múlik, akkor megérted, hogy az élet maga a meditáció, és a megvilágosodás csakis rajtad múlik.

nincs senki és semmi, ami megadhatja neked. aki megteheti helyetted. nincs akadály, nem kell várnod semmire vagy senkire. nincsen majd. most van. benned van. a megvilágosodás ott van. mindig is ott volt. csak arra kell fordítanod a figyelmed, és megértened.

'vigyázz a gondolataidra és az érzelmeidre most, hogy megismerted az igazi arcukat.

üdvözöllek a másik világban.'

runi, blueberry

a puszta figyem a meditáció alapja: ítéletek nélkül figyelni a dolgokat a maguk meztelen valóságában, majd mindennemű sallang nélkül tudatosítani őket. ugyanis az így figyelt dolgok új értelmet nyernek. mert hagyod, hogy amit megfigyelsz, magáért beszéljen. nem ítélkezel fölötte még azelőtt, hogy ő maga megszólalhatna. ezáltal rengeteg dolgot megtanulhatsz magadról. képes leszel minden berögzült idegpályát, minden berögzült gondolatmenetet felülírni.

a puszta figyelem egy részről passzív folyamat: mert ugye mégis csak figyelsz. más részről azonban ez a legizgalmasabb játék, ami az önmegismerés útján vezet. kísérletezés, próbálgatás, újratapasztalás, rácsodálkozás, megismerés és elengedés. mintha újraírnád a programkódod. kizökkented magad a megszokottból, a robotikusból, a zombi üzemmódból.

önmagunktól elvonatkoztatva látni dolgokat egészen más tudást ad a világról. a puszta figyelem teret teremt magadban. teret önmagadnak. hogy ne a megszokott szűrőkön keresztül lásd magad és az univerzumod. hogy ne a megszokott dobozokba pakold magad és a téged érő behatásokat. hanem az lehess, aki vagy. puszta és őszinte létezésedben.

a hétköznapok pillanatai mind tárgyává válhatnak a meditációdnak. az élet maga lesz a gyakorlatod: ahogy fogat mosol, unatkozol a metrón, szendvicset eszel, bekötöd a cipőd, sorozatot nézel… minden pillanat. mind egy érték. mert meditáció: mert figyeled, mert megérted, mert tudatosítod.

ez a buddhista meditáció legalapvetőbb szintje. nincs mesterséges környezet. nincs kényelmes körülmény. nincs kifogás. bárhol, bármikor. mindig és örökké. ítéletek nélküli puszta figyelem: kezdd el látni a valóságot.

a tudat puszta figyelése által megtapasztalhatóvá válik a tudat valódi természete. vagyis annak látod, ami: egy az érzékszerveid irányító rendszer. a tudat a legfontosabb kapocs közted és a világ között. te ezen keresztül rendszerezed magadnak a világot, a világ pedig azt látja, amit a tudatodon keresztül áramoltatsz vissza.

ha megismered a tudatod mechanizmusát, azokat a te tudatodra jellemző alapvető működési szokásokat, amik akkor is folyamatosan, megállás nélkül történnek, amikor te úgymond nem figyelsz, akkor egy egészen érdekes dologot tanulhatsz meg a tudatodról: ami épp a tudatod tárgyává válik, a tudat maga is azzá válik. és ez jelenti a tudat hullámzását.

tudatosítsd azokat a tudat-tárgyakat, amik akadályozzák a tudatod, a tudatosságot. ha például elönt a düh, és csak üvölteni tudnál. ha épp vágyakozol, és semmi másra nem tudsz gondolni egész nap. vagy ha aggódsz valami miatt, és még álmodban is azon kattogsz. ha épp annyira tompa vagy, hogy még felkelni sincsen kedved. vagy ha épp elkap a kétség, és azt is megkérdőjelezed, amiben biztos vagy.

tudatosítsd azokat a tudat-tárgyakat, amik lekötik a tudatod. az anyagi, kézzel fogható dolgokat és formákat: mindenből a szebbett, a jobbat, az épp kisebbet vagy nagyobbat vágyni. a hullámzó érzelmek feldolgozását. ahogy észleled a világot, ahogy befogadsz mindent, ami épp körülvesz. a tudatod képződményeit: azokat a vélt és valós gondolatokat, félelmeket, örömöket és csalódásokat, amiket te teremtesz. és végül magát a tudatot, ahogy önmaga tárgyává válik.

tudatosítsd azokat a tudat-tárgyakat, amik gúzsba kötik a tudatod. a látás: a vonzó és a taszító látvány. a hallás: a kellemes és az irritáló hang. a szaglás: a mámorító és a gyomorforgató illat. az ízlelés: az isteni és a förtelmes íz. a tapintás: a durva és a finom érzetek. és végül a tudat maga: a tudat-tárgyak végeláthatatlan játéka.

majd tudatosítsd azokat a tudat-tárgyakat, amelyek fényt gyújtanak a tudatodban. az éberség, a valóság folyamatos kutatása. a kreatív energia. a lelkesedés és az elragadtatás. a végtelen és kizökkenthetetlen nyugalom állapota, a koncentráltság. majd az a jó értelemben vett egykedvűség, amikor őszintén hiszed és tudod, minden úgy van jól, ahogyan van.

ha megismered a tudatod, megismered önmagad. és megtapasztalhatod, hogy mindened megvan ahhoz, hogy úgy élj, ahogy élni szeretnél. hogy az légy, aki lenni akarsz. aki valójában vagy. mindened megvan, hogy megteremtsd magadnak azt az életet, amiről álmodni szoktál. mindened megvan. és csak rajtad múlik, mit teszel.

az érzések puszta figyelése egy olyan különleges megtapasztaláshoz vezet, hogy az érzelmeid nem te vagy. persze belőled születnek, te vagy a kezdetük és a végük. de nem ennyi vagy. nem pusztán érzelmek hullámzása.

érdekes elgondolni, mennyi olyan válasza van a testednek, amit át sem gondolsz. néha reflexből, megszokásból, alapjáratból döntesz dolgokról: hogy ezt szeretem, azt viccesnek tartom, az fáj, ettől meg rosszul vagyok. és ami még érdekesebb, hogy néha a gondolataid se különbek ettől: a gondolatok hullámzása egy éppolyan tőled független áramlás, mint a légzésed, a létezésed vagy az érzelmeid.

mennyi olyan gondolatod van, ami még csak nem is tőled ered: amit valaki megtanított, amit valahol hallottál vagy láttál. amit lehet, hogy át sem gondoltál, és lehet, hogy ha átgondoltad volna, magadtól teljesen máshogy látnád, más lenne a véleményed.

figyeld meg a tudatod. figyeld meg, mit tesz, ha elönti a boldogság, a gyönyör. figyeld meg, mit tesz, ha ennek teljes hiányában, ha világvége állapotban van. figyeld meg, milyen, ha elönti a gyűlölet. vagy a káprázat.

milyen a tudat, ha megriadsz. ha olyat vélsz látni, ami ott sincs. ha olyantól félsz, ami nem is létezik. ha olyanról ítélkezel, amit át sem gondolsz vagy érzel.

figyeld meg, mit tesz a tudatod, mikor szétszórt. mikor a gondolatok úgy áradnak, akár esőcseppek, egyik koppan a másik után, végeláthatatlan. hogy reagál a tudatod a világra, mikor izgulsz, mikor feszült vagy. mikor változásra vágyik, és mikor tíz perc múlva úgy dönt, mégis csak jó minden úgy, ahogyan van.

mit tesz a tudatod, mikor ő a legokosabb, és mikor semmire sem találod benne a választ. mikor úgy érzed, kezedben az életed, és mikor úgy, hogy sosem találod meg a boldogságot.

mikor összpontosítasz, és minden szinte önmagát oldja meg. mikor minden széthullni látszik. mikor felszabadult a tudatod, és mikor frusztrált.

mikor tudod, mit akarsz, és mikor nem...

talán a tudatnál a legnehezebb meglátni, hol ér véget, és hol kezdődsz te. hol van az a láthatatlan határ, ahol még tudatos vagy, és ahonnan már csak a tudatod van. szerintem ez a legnehezebb lépés: meglátni, hogy szoros értelemben véve az sem te vagy. hogy a gondolataid néha tôled függetlenek.

a tudat tulajdonképpen eszköz: feldolgozza az embert érő behatásokat, és létrehoz rájuk egy választ. de sokszor, amikor épp kevésbé vagy tudatos, kevésbé vagy jelen önmagadban, a válasz mechanikus, és emiatt épp olyan random tud lenni, mint néha az érzelmeid. emiatt van, hogy egy gondolattól néha a teljes világod megváltozik. de máskor egy gondolat csak egy gondolat. se több, se kevesebb.

de ha meglátod ezt, ha megtanulod, mi a valódi természeted, kézzel foghatóvá válik számodra, hogy néha egy-egy reakciód csak egy hozott minta, egy mechanizmus, és onnan egészen más fényben látod majd a döntéseid és önmagad. és itt kezdődik a varázslás...

minden egyes lélegzeted, minden egyes lépésed, mozdulatod és sejted egyre közelebb visz a tudatossághoz. a puszta megfigyelés bevilágítja a hétköznapok minden olyan pillanatát, ami elvész a szürkeségben. pedig figyelni magad, látni magad, tudatosnak lenni magadról rengeteg dolgot megmutat rólad, rengeteg dolgot tesz kézzel foghatóvá. mint amikor ezredszerre nézel újra egy filmet, vagy olvasol újra egy verset, és valahogy ezredszerre mást jelent: meglátod a sorok közötti térbe zárt igazságot.

lélegzel. amíg lélegzel, tested van. amíg mozdulsz, addig létezel. és miközben létezel, végtelen behatás ér: fények, hangok, illatok. és mindből lesz egy hangulat. egy érzés. az ujjad begyéből induló zsibbadás, a szíved szorulása, a gyomrod elárasztó meleg érzés, torokszorulásból sarjadó könycsepp, légzésvisszafojtó harag vagy éppen visszafojthatatlan nevetés, amitől levegőt sem kapsz.

érzelem.

az érzelmek éppen olyanok, mint a légzés. nincs nagyon olyan, hogy nincs érzelem. nincs nagyon olyan, hogy valami nem kelt benned egy elektromos impulzust. mert egészen őszintén: még a semleges érzés is egy érzés, legalább is a maga módján.

az érzések figyelése egy egészen érdekes és szórakoztató következő lépés a meditáció, a szív útján. amolyan játék. tudatosítani minden egyes érzelmet, ami pillanatról pillanatra illan el. próbálj meg megállni egy-egy pillanatra, és tudatosítsd, hogy mondjuk 'most kellemes érzést tapasztalok'. de lehet az akár ugye fájdalmas, kínos, kellemetlen. meg persze semleges.

figyeled meg, milyen érzést kelt benned egy érintés, egy látvány, egy dallam. és hogy minden érzelem egy rövidke pillanatig tart csak. hogy sírás közben is tudsz nevetni, mint ahogy nevetés közben is lehet sírni. hogy semmi sem állandó, semmi sem marad úgy örökre. hogy minden érzés attól gyönyörű, hogy tudod, egyszer majd véget ér. ahogy a boldogság, úgy a szomorúság is.

és ekkor el tudsz érkezni abba a végtelen, békés állapotba, amikor megtapasztalod, hogy ahogyan lélegzel, létezel, úgy érzel: úgy múlik el minden. mert érzés van. és pont annyira a részed, pont annyira határoz meg téged, mint a légzésed: nélküle nincs létezés, de egyiket se lehet túl komolyan venni. mert úgyis jön egy másik.

a lélegzet puszta figyelésével megtapasztaljuk azt az alapvető igazságot, hogy testünk van. ez persze végtelen triviálisan hangzik, de vajon egy nap folyamán hányszor tudatos az ember a testéről. de legfőképp: tudatos úgy, hogy nem ítélkezik fölötte.

a test feletti szemlélődés során a tudatosság formát ölt. megláthatod, hogy a tested az, ami létezik. és hogy te vagy az, aki él...

az első lépés a testhelyzetek figyelése. egyszerűen csak tudatosítsd: mondjuk 'most járok', 'most állok', 'most fekszem'. vezesd végig a figyelmed ebben a pillanatban a teljes testeden, és figyeld meg belülről. milyen érzete van, milyen a bőrödben lenni, milyen érzés éppen olyan testhelyzetben lenni, ahogy vagy. majd figyeld meg magad kívülről, hogyan töltöd ki a teret, hogyan helyezkedsz el a világhoz képest, hogyan láthatnak mások. majd figyeld meg ezt az egészet, mint egy egység: a tested.

második lépésként tudatosítsd minden mozdulatod: ha lépsz, ha eszel, ha ízlelsz, ha sétálsz, ha elalszol, beszélsz, figyelsz. vagy mondjuk fogat mosol. tudatosíts mindent, amit teszel, ami a létezésed mozzanata. figyeld magad belülről, hogy milyen érzés, hogy mi irányít, hogyan mozdul a test pillanatról pillanatra, akkor is, ha mozdulatlan. figyeld meg magad kívülről, hogyan mozdulsz a térben, hogyan változik a világod minden mozdulattal, hogyan láthatnak mások. majd figyeld az egészet, mint egy egység: a tested.

harmadik lépésként tudatosítsd a tested, mint hús és vér. mint tökéletes összhangja milliónyi sejt működésének. figyeld meg a tested, akár egy gyerek, aki először lát valamit: tapogasd ki a csontjaid, simítsd végig a bőröd, túrj a hajadba. képzeld el, hogyan ver a szíved, hogyan pumpálja a vért az erekbe. hogyan működnek a szerveid. hogyan telítődnek meg a tüdőhörgőcskék... szóval mindent. belülről, mint egy orvos. és kívülről, mint egy festő. majd figyeld meg egységként: a tested.

negyedik lépésként elmélkedj a testedet felépítő anyagi elemekről. a földről: a csontok, az anyag, a keménység. a vízről: a vérről, a sejtek közötti minden folyadékról, a testnedvekről. a tűzről: az emésztés melegéről, a testedből áradó hőről. a levegőről: a lélegzetről, a mozgékonyságról.

végül figyeld meg a tested, mint valami, ami múlandó. ami egyszer véget ér, ami nem működik majd többé. ami szépen lassan az enyészeté lesz. ami elbomlik sejtről sejtre. amiből nem marad más, mint csontok kötege, mígnem az is csak porrá válik. és megszűnik minden: a tested.

ez a te tested: a test űrhajó. a test templom. a test játszótér. lásd olyannak, amilyen. és ne ítéld el: mert pont olyan, ahogyan bánsz vele.

egy lassú, mély belégzés. ezzel kezdődik minden.

már nem csak a meditációra gondolok. az életre magára. meg hogy így jobban belegondolok, minden értékes egy nagy, mély belégzéssel kezdődik: ha nem lenne, nem lennénk. a lélegzet maga a közeg, amiben a gondolatainkban úszó elménk egybekapcsolódik a testtel.

azt mondják, minél lassabban lélegzel, annál hosszabb lesz az életed. ez már csak annál az egyszerű ténynél fogva is igaz, hogy ha lassabban lélegzel, nyugodtabb az elméd. így békével veszel mindent, ami feléd érkezik. és ha békével veszed, minden megkapja a maga idejét, amire szüksége van.

valamiért manapság mindenki siet. rohan valahová. sürgetnek mások, sürget az élet, a világ, a technika, mi meg sürgetjük magunk. igazából át sem gondoljuk néha, mi az, ami történik, amit épp teszünk. döntünk úgy, hogy át sem gondoljuk, miről és miért. már másoknak sem merünk időt adni, nem hogy magunknak.

ha néha úgy érzed, eleged van, csak lélegezz:

egyszerűen ülj le egy üres térbe. kényelmesen, egyenes háttal. hunyd be a szemed. kezdd el figyelni a légzésed. csak figyeld, ne irányítsd.

figyeld, ahogy belélegzel. figyeld, ahogy kilélegzel. tudatosítsd: pölö 'hosszan lélegzem be' vagy 'röviden lélegzem ki'. és ha a figyeléstől mégis megváltozna, azt is egyszerűen csak tudatosítsd.

figyeld meg minden lélegzeted belülről, hogy hogyan mozdul puhán a mellkasod, hogyan simítja végig a hűvös levegő a tested belégzéskor, a langyos levegő kilégzéskor.

figyeld meg a lélegzeted kívülről. figyeld meg a tested a térben. a levegőt, ahogy a térből a testedbe, a testedből pedig a térbe áramlik.

majd figyeld meg az egészet, egységként. figyeld meg a létezésed. időzz el a testedben és a testeden kívül. tapasztald meg önmagad. hogy hogyan tartod magad életben.

minden belégzés teremtés: szamszára. minden kilégzés megszűnés: nirvána. a kettő egysége pedig maga a létezés. és ez az első lépés önmagad felé.

meditálni nehéz dolog. a legtöbb technikával nekem az a problémám, hogy többnyire fogod magad, és beteszed egy totál életidegen környezetbe, egy steril szituációba: üres szoba, csönd, félhomály, behunyt szemmel ülsz, senki nem zavar… és ez gyakran fordul elő a nap maradék huszonháromésfél órájában. nemdebár.

persze ez is része a folyamatnak, ezt nem vitatom. de köbö csak annyira, mint az ászanázás az egész jógának. a jéghegy csúcsa… és amúgy klassz, ha az ember tud így meditálni. de ahogy maga a buddha is mondja: a meditáció nem egy aktív cselekvés. a meditáció egy passzív állapot. egy olyan állapot, ami az egész életed minden pillanatát lefedi.

ahogy én szoktam mondani: van az életed. ebből pár rövid pillanat, perc, jobb esetben nap az, ami kiemelkedik. amiért úgy érzed, megérte felkelni. a többi ballasztanyag. egyfelől fölösleges téridő kitöltés, ami ezeket a fontos pontokat összeköti, de mást nem ad.

ha azonban az ember megtanulja az élete minden pillanatát meditációvá tenni, akkor a ballasztanyag eltűnik. és minden pillanata az életednek értékkel fog bírni. persze azért még lesznek pillanatok, amik többet adnak, amikből többet tanulsz. meg lesznek olyanok is, amikből kevesebbet. de a tengerpart is sok kismillió homokszemből áll. meg néhány kavicsból. és pont ettől szép.

a szatipatthána szutta a buddha tanításainak szíve. egy elég tömör technikai leírása annak, hogyan kell a szerzeteseknek meditálni, lépésről lépésre, a kezdettől a megvilágosodásig. mint minden ősrégi szent szöveg, ez sem viszi túlzásba a magyarázkodást. csináld ezt, csináld azt, és voálá, meg is világosodtál… de a kommentárokat is hozzáolvasva már közelebb lehet kerülni a gyakorlathoz. mert ugye mit sem ér minden elmélet, ha az ember nem kezdi el gyakorolni.

a meditáció szíve ezt tanítja meg: hogyan váljon életed minden pillanata meditációvá. hogyan váljon - és bár nem szeretem ezt a szót, de mégis - spirituálissá.

ez nem csak azért fontos, hogy valaki, mint egy darab egész egyén, fejlődni tudjon. mert ugye az önmegismerés útja nem mellőzhető folyamat, ha valaki nem akar zombiként képernyővédő üzemmódban leélni egy életet. ez a másokkal való kapcsolatainkat is meghatározza: a vasárnapi szerelmek nemsokat érnek, ha csak vasárnapokon működnek, a hét többi napján meg kanálba fojtanád a másikat. egy kapcsolat is csak akkor tud működni, ha a ballaszthétköznapok helyett minden pillanatotok együtt jó. még azok a pillanatok is jók, amik nem. mert legalább együtt vagytok benne. és akkor minden, ami ezen felül van, már csak extra. egyfajta ajándék.

a szattipatthána szutta ezt mutatja meg. hogyan élj úgy, hogy minden perc számítson. ennek pedig egyetlen kulcsa van: a tudatosság.