az érzések puszta figyelése egy olyan különleges megtapasztaláshoz vezet, hogy az érzelmeid nem te vagy. persze belőled születnek, te vagy a kezdetük és a végük. de nem ennyi vagy. nem pusztán érzelmek hullámzása.

érdekes elgondolni, mennyi olyan válasza van a testednek, amit át sem gondolsz. néha reflexből, megszokásból, alapjáratból döntesz dolgokról: hogy ezt szeretem, azt viccesnek tartom, az fáj, ettől meg rosszul vagyok. és ami még érdekesebb, hogy néha a gondolataid se különbek ettől: a gondolatok hullámzása egy éppolyan tőled független áramlás, mint a légzésed, a létezésed vagy az érzelmeid.

mennyi olyan gondolatod van, ami még csak nem is tőled ered: amit valaki megtanított, amit valahol hallottál vagy láttál. amit lehet, hogy át sem gondoltál, és lehet, hogy ha átgondoltad volna, magadtól teljesen máshogy látnád, más lenne a véleményed.

figyeld meg a tudatod. figyeld meg, mit tesz, ha elönti a boldogság, a gyönyör. figyeld meg, mit tesz, ha ennek teljes hiányában, ha világvége állapotban van. figyeld meg, milyen, ha elönti a gyűlölet. vagy a káprázat.

milyen a tudat, ha megriadsz. ha olyat vélsz látni, ami ott sincs. ha olyantól félsz, ami nem is létezik. ha olyanról ítélkezel, amit át sem gondolsz vagy érzel.

figyeld meg, mit tesz a tudatod, mikor szétszórt. mikor a gondolatok úgy áradnak, akár esőcseppek, egyik koppan a másik után, végeláthatatlan. hogy reagál a tudatod a világra, mikor izgulsz, mikor feszült vagy. mikor változásra vágyik, és mikor tíz perc múlva úgy dönt, mégis csak jó minden úgy, ahogyan van.

mit tesz a tudatod, mikor ő a legokosabb, és mikor semmire sem találod benne a választ. mikor úgy érzed, kezedben az életed, és mikor úgy, hogy sosem találod meg a boldogságot.

mikor összpontosítasz, és minden szinte önmagát oldja meg. mikor minden széthullni látszik. mikor felszabadult a tudatod, és mikor frusztrált.

mikor tudod, mit akarsz, és mikor nem...

talán a tudatnál a legnehezebb meglátni, hol ér véget, és hol kezdődsz te. hol van az a láthatatlan határ, ahol még tudatos vagy, és ahonnan már csak a tudatod van. szerintem ez a legnehezebb lépés: meglátni, hogy szoros értelemben véve az sem te vagy. hogy a gondolataid néha tôled függetlenek.

a tudat tulajdonképpen eszköz: feldolgozza az embert érő behatásokat, és létrehoz rájuk egy választ. de sokszor, amikor épp kevésbé vagy tudatos, kevésbé vagy jelen önmagadban, a válasz mechanikus, és emiatt épp olyan random tud lenni, mint néha az érzelmeid. emiatt van, hogy egy gondolattól néha a teljes világod megváltozik. de máskor egy gondolat csak egy gondolat. se több, se kevesebb.

de ha meglátod ezt, ha megtanulod, mi a valódi természeted, kézzel foghatóvá válik számodra, hogy néha egy-egy reakciód csak egy hozott minta, egy mechanizmus, és onnan egészen más fényben látod majd a döntéseid és önmagad. és itt kezdődik a varázslás...