évekkel ezelőtt egy egyszerű ászanát is végtelen nehéznek éreztem. minden lehetetlennek, bonyolultnak, elérhetetlennek tűnt. ez inspirált. meg akartam fejteni a titkát, azt a nagy medzsiket, ami elválaszt attól, hogy menjen. aztán a legtöbbször, néha napokkal vagy hetekkel, máskor hónapokkal vagy évekkel később, de egyszer csak menni kezdett. a lehetetlen, bonyolult, az elérhetetlen.

és rádöbbentem, sehol semmi medzsik. semmi titok, semmi megfejtendő. semmi, amit azelőtt ne tudtam volna.

gyakorlás és idő kellett. hogy ne adjam fel. hogy ne feszüljek bele. hogy ne akarjam izomból. hogy lélegezzek. hogy kísérletezzek. hogy ne féljek elengedni önmagam: félelmeket, előítéleteket, elvárásokat, hitetlenséget.

mert minden bonyolulttól, elérhetetlentől és lehetetlentől egyetlen dolog választ el: önmagam.

#szeretjük, mert

• erősíti a kart
• erősíti a törzs izmait
• nyitja a mellkast
• erősíti és nyújtja a combizmokat
• felfrissíti az idegrendszert
• javítja az egyensúlyt

#hogyan

baba pózban az alkarom vállszéles távolságban lefektetem a talajra. összekulcsolom az ujjaim úgy, hogy az alul lévő kisujjam a tenyerem felé a másik kisujjam mellé fektetem, így nem trancsírozódik össze. befektetem a fejem a tenyerembe. a fejem búbja van a talajon, vagyis a legmagasabb pontja a koponyámnak. nem tolom a talajba, inkább a karomon tartom magam.

lábujjhegyre állok, egészen közel sétálok a lábujjaimmal a mellkasom felé, és onnan felemelem a lábaim zsugorpózba. innen nyújtom hátra az egyiket spiccelve, majd a másik talpát a nyújtott lábam combjára fektetem. ha megvan az egyensúly, a hátrafelé nyújtott lábam behajlítom, amennyire csak tudom, és a lábujjam hegyével a talaj felé igyekszem nyújtózni, mélyítve a homorítást és a combizmok nyújtását.

#fontos

a vállam nagyon erősen távolítom a fülemtől, mert amint beesik, a nyak/gerinc azonnal fájni kezd és meg is sérülhet. ennek a fajta fejenállásnak mindig az erős kartámasz és a hosszú nyak a titka.