máskor meg, a legelképesztőbb és hihetetlenebb pózkba csavarva magam elhallgat. én meg kiélvezem azt a pár pillanat gondolatnélküliséget. és belelélegzem minden sejtembe. hogy majd ha lepihenek, a testem emlékezzen. mert a test okos. sokszor sokkal okosabb, mint az elme.
talán ez a jógik útja: sejtenként elérni a szamádhit.
- lazítja a vállövet
- javítja az egyensúlyt
- lazítja a csípő izmait
#hogyan
a talajon lévő talpamon egyensúlyozom. a lábujjaim kényelmesen szétterpesztem a talajon, süppesztem lefelé a sarkam, a külső talpélem és a lábujjak alatti párnát. a belső oldalt viszont húzom fölfelé. a térkalácsom is megemelem, ezzel aktívvá téve a combizmom.
az oldalamnál lévő lábam szorosan behúzom magam mellé. spiccelek, a sarkammal közelítek a combom felé. a térdem pedig a karom/hónaaljam külső oldalára tapasztom. a csípőm igyekszem ellazítani, és inkább a karommal tartani a lábam.
az emelt lábam oldalán lévő karom elölről, a másik hátulról kulcsol. az elől lévő karomnál a vállam előre és lefelé forgatom, a másikat hátrafelé és oldalra. a kezeim összefogom, ahogy elérem. minél szorosabban, annál jobb. az lenne a cél, hogy ne legyen rés az oldalam és a lábam között.
a mellkasomat emelem felfelé, hogy a hátam egyenes legyen. nem szögegyenes persze, de mivel ez álló variáció, itt nem a domborítás a cél, hanem a csípő kerül a fókuszba. fejtetővel is nyújtózom puhán felfelé, hogy segítsem az egyensúlyom.
#fontos
ha a teljes felegyenesedés nem megy, az sem probléma, mivel ennek az álló variációnak van egy olyan verziója is, ahol a törzs derékszögben van a lábbal, vagyis párhuzamos a talajjal. ez esetben nagyon fontos a megtartott alhas, hogy a derék ne fájduljon meg.
