vajon a nejlonszatyor temetô, ami mindenki lakásában ott nyugszik, a tudatunkban is ott van?

elvenni valamit, ami nem kell.

eltenni valamit, ami nem kell.

becsomagolni azt, ami lélegezne.

szerintem ha körülnézünk a világban, pont az látjuk, amit magunkban. mitôl másabb egy folpakba csomagolt banán, mint éjjel egykor kattogni azon, mit mondhattál volna tíz éve annak, akivel már nem is beszélsz amúgy?

én hiszek abban, hogy ha minden nap csak egyetlen apró lépést teszünk önmagunkért, akkor közelebb kerülünk ahhoz, akik lenni szeretnénk. és ha minden nap csak egyetlen apró lépést teszünk a világért, akkor közelebb kerülünk ahhoz, ahol létezni szeretnénk.

nekem minden gyakorlással olyan, mintha minden sejtem fellélegezne. a világ minden sejtje ugyanígy fellélegezhetne, ha nem csak befelé, hanem kifelé is elkezdünk figyelni. ha teszünk azért, hogy ne legy minden lakásban egy nejlonszatyrokkal teli nejlonszatyor.

mert amúgy a tiszta élet tiszta tudatot szül.

mindig rácsodálkozom, amikor az élet megmutatja, hogy minden egy. amikor elkezdtem jógázni, olyan volt, mintha bekapcsolódtam volna az életbe. a valóságba. abba a világba, aminek mindig is a része akartam lenni, de mindig olyan távolinak és megfoghatatlannak éreztem.

bekapcsolódtam, és minden más lett. új színt kapott, új fényeket. máshogy kezdtem kapcsolódni másokhoz is. amikor elkezdtem tanítani, úgy éreztem, ezért vagyok itt. ez a feladatom. és onnan minden olyan egyértelmű volt, olyan tiszta.

jógának lenni ez mind. van elég mocsok a világban. a külsőben is, és néha a belsőben is. a legtöbb, amit tehetünk, ha törekszünk egy tiszta életre. mert minél többet leépítünk abból, ami nem mi vagyunk, amire nincs szükségünk, annál nagyobb a lehetőségünk arra, hogy meghalljuk a szívünk szavát.

erre az útra léptem. és azóta egyre többször terel a tudatalattim olyanokhoz, akik szintén ezt az utat járják. hogy lássam, nem vagyok egyedül. hogy lássam, tényleg minden egy. minden jóga. csak ki így, ki úgy éli meg. mert a jóga szerintem valójában a szív útja.

kezdetektől vonzott a hely. tetszett, ami. vonzott a hangulat, amit magából áraszt. lementünk a szerelmemmel, és kipróbáltuk. say cheez: vegán sajt, kesudióból... hm. egy kis kulináris élmény sose árt. és meglepően felülmúlta minden várakozásunk. fejembe vettem, hogy beszélgetnünk kell. azért is, mert a nemsajt alapból zseni. de vonzott egy gondolat.

szóval lementem. beszélgettünk. és ismét megláttam, hogy minden egy. mert roland pontosan úgy kapcsolódik a világhoz ezzel a kis bolttal, ahogy én a jógával. merci úgy törekszik tisztaságot adni az embereknek, ahogy én tanításkor igyekszem. tökéletes jógában élnek. mosolyogva és egyértelműen léteznek ott, ahol lenniük kell. és adják át az embereknek azt, amit tudnak, amit megtapasztaltak, amit megtanultak. azt élik, amik. semmi felesleges, semmi kamu. minden tisztán az, ami. és minden a lehető legjobb. mert mi lehetne tökéletesebb annál, amit az ember szívből tesz. és mi lehetne finomabb annál, amiben a különleges hozzávaló az, akik készítik.

emlékszem, végtelen lassan lélegzett. átellenben meditáltam éppen. behunyt szemmel hallgattam, ahogy áramlik a légzése. egészen megnyugtató volt. mikor felkeltem, levezetett. néztem, ahogy mozdulatból mozdulatba áramlik. szép volt. egyszerűen csak szép. figyeltem, ahogy a középpontjából lassan indul meg egy hullám, ami végigárad a testén, és puhán ászanává formálja azt. tökéletes légzés, tökéletes figyelem, tökéletes gyakorlás. nem mert szép. hanem mert alázatos és őszinte volt. nem akart túl lenni. nem akart erős lenni. nem akart hajlékony lenni. nem akart más lenni. mint ami éppen volt. csak létezett, önmagában, egységben.

az volt az első gondolatom. hogy mennyire alázatos. hogy mennyire tiszta. hogy milyen régóta nem láttam már ilyen szép gyakorlást. és sosem mondom, hogy szeretnék olyan lenni, mint valaki, aki nem vagyok. de hiszem, hogy mindenkinek szüksége van valakire, aki inspirálja. akire ha ránéz, úgy érzi, ezért. ezért csinálom én is. hogy egyszer majd... nem így, de itt.

kori nekem pontosan ez a valaki. aki nem is tudja, de minden nap inspirál. már csak azzal, ahogy lélegzik. ahogy figyel. ahogy mozdul. ahogy gyakorol. hogy gyakorol.

fotó @Lukácsi Ákos

minden nap másért állok matracra. másért és másképp. van, hogy boldogságtól táncolva. de van, hogy a dühömmel fűtöm fel az izmaim. hogy tökéletes csenddé lélegzem a túlpörgött gondolataim. hogy összelegózom a széthullott elmém. vagy hogy egyszerűen csak embernek szeretném érezni magam.

a hétköznapok úgy tapadnak néha a bőrömre, akár az olaj palacsintasütés közben. nehéz és szürke a testem, nehéz és szürke minden gondolatom. semmi sem tiszta. és tiszta gondolatok nélkül könnyű beleveszni a szürke hétköznapokba. olyankor is matracra állok. szembe nézek magammal. azzal, aki nem hord maszkot. akin nincs álarc. aki nem tartja össze magát. aki nem tartja magát. azzal, akinek és amilyennek éppen érzem magam. és szépen lassan lelélegzem mindent, ami szürke és nehéz. és fellélegzem. fellélegzem azt, aki igazán vagyok. tiszta testbe a tiszta elmém. tiszta érzésekkel és tiszta gondolatokkal.

ezt a tisztaságot igyekszem létrehozni és megtartani minden nap. mert talán ez az a tisztaság, amiről a jóga szútrák is írnak. és amiről buddha is beszél. és akkor talán a tiszta test, a tiszta gondolatok, a tiszta szív tiszta életet szül. és a tisztaság megvilágosodáshoz vezet...

zsófi is tisztán él. harmóniában a természettel, a virágokkal, illatokkal és olajokkal. igyekszik megmutatni, hogy a szépség belülről fakad. kortalan, minden és mindenki mástól független. és talán nem is más, mint a belőlünk sugárzó tisztaság. ahogyan én a jógán keresztül, ő a külső és belső szépségünk ápolásán keresztül igyekszik megosztani a tudását, a tapasztalatait az indirá műhelyben. hogy mások is elindulhassanak az úton. az egyetlen úton, amin járni érdemes. ami majd oda vezet, ahol mindegy, mennyire szürke és nehéz legyen is minden körülöttünk, minket nem érinthet majd. mert a legsötétebb pillanatokban is csak sugárzunk majd. belülről.

ki vagyok.

mostanában sokat zakatol bennem. nem kérdés... annál sokkal bonyolultabb az agyam. inkább kísérlet. játék. ki vagyok. most. ebben a pillanatban. van szerep, arc, hangulat, alterego, ego... akármi, amibe beburkolom önmagam?

nemrég néztük a kung fu panda hármat. aminek a nagy igazsága, hogy csak akkor válhatsz a csí mesterévé, ha tudod, ki vagy. mindenki mással azonosítja önmagát. máshová helyezi a gócpontot, ahonnan kiindul, és ahová visszatér. a középpontot, amiből nem lehet kibillenteni. és amit talán lehetetlen felülírni.

nekem ez a pont háborúk árán lett meg. zokogás, nevetés, elveszés, szétesés, felülírás, meggondolás, üvöltés, ellentmondás, befogadás, elengedés. minden. aztán meglett. és azóta is megvan. nevezhetném bárminek. semmivé váló tudatnak. örök léleknek. de szerintem az egyszerűen csak én vagyok. aki mindig is voltam, aki mindig is leszek. mindegy, épp mibe bugyolálom.

de már nem bugyolálom semmibe. mert mindig az vagyok. az akarok lenni. azt akarom mutatni. legfeljebb mindenki mást lát meg benne. mindenki más mennyire fér bele. mert ez a pont tökéletesen végtelen és dimenziók nélküli. így minden lehet, minden lehetek. mégis mindig az a pont maradok.

szóval vacogok a pontommal együtt a bartókon. mert még hideg van. én meg hamarabb érkezem, mint mindig. épp megesznek a gondolatok, amikor egy hatalmas mosoly fogad a szomszéd boltból kilépve. sugár bertalan. aki nekem mindig is jóga volt. semmi más. máshonnan jött. más mindent élt át. mégis az út, amin megtalálta az ő pontját, az egy az én utammal. ahogy mondani szoktam, minden út jóga. speciel az övé ténylegtényleg az. de most nem ez a lényeg. hanem hogy nincs több szerep. nincs arc, hangulat, alterego, ego. csak ő van. meg a pontja. és az út, ami odáig vezet. meg ahogyan másokat segít az úton, vezet az ő pontjukhoz.

fogsz egy ászanát, és belemeríted a tested. lélegzetről lélegzetre hagyod, hogy azzá alakuljon. persze minden alkalommal más lesz. mert számít, ha épp esik, vagy elviszi a szél, belepi a hó. te csak türelmesen vársz. néha egy lélegzetet, máskor számtalant. minden nap megfested a tested, ászanává lélegzed. míg azzá nem válik. ha meg épp unod, ha másra vágysz, hát újrafested egy másikkal.

sára is a jóga ősi útján jár. mert a botanika is jóga. csak neki a test anyag, amit ászanákba merít. az ászanák pedig gyomok és maghéjak és festőnövények. a légzés, hát az légzés. (mert ki mondta, hogy egy anyag nem lélegzik...) és ha megunja, akkor újrafesti. mert a játék, a kísérletezés, meg a kitartás és a türelem, az alázat: az egy.

sejtszinten benne van mindenkiben minden, ami ősi. mindenkiben, aki szívből csinálja azt, ami boldoggá teszi. aki arra figyel, hogy mit mond a szíve, és nem tér le az útról. ahogyan én a jógáéról. és sára a botanikáéról...

mindenkit megtalál a fehér nyúl. csak van, akit egy matracig visz. és van, akit ázsiáig.

nusi is a jóga útján jár. csak az ő gyakorlása az alkotás. az ő ászanái a szimbólumok és a színek. az ő meditációja a pompom. és az ő igazsága, hát az pont ugyanaz, mint az enyém.

tudni illik nusi is követni kezdte a fehér nyulat. el is indult, bejárta ázsiát, indiát. és megtalálta a szerelmét. mármint az igazit is, meg a másikat: az alkotást. így született a shamobags. azóta tervez. kiszab és megvarr. és álmodik. meg alkot. minden nap, mint egy igaz gyakorló.

csak míg én új ászanákat kutatok, ő szőttesek után keresgél. míg én azt figyelem, hogy az ászanák hogyan hatnak a hétköznapjaimra, a testemre, a személyiségemre, a tudatomra, a lelkemre. addig ő szimbólumokba rejti az üzeneteket. ugyanezeket az üzeneteket. és míg én a szürke hétköznapokat ászanákkal festem át, ő aprócska szigetet teremt színekből, ami veled és benned marad a szürke rengetegben. és míg én meditálok, ő pompomokat gyárt. mert ki mondja, hogy az nem meditáció?

ami pedig a lényeget illeti: egy igazság van. az egyetlen örök dolog a változás. nekünk pedig nincs más dolgunk, mint megtanulni fejlődni, megtanulni tanulni. mindenből. hogy mikor az út végére érünk majd, mi magunk lehessünk az az aprócska szigete a színeknek.

pedig nagyon az.

mert nála a stílus játék. ahogyan ugye a gyakorlás is az. fogsz egy ászanát, és elforgatod térben. vagy egy egészen más ászanából érkezel bele. vagy más kéztartással veszed fel. a tudatod meg csak pislog... hogy mi? ez valami egészen új, ez valami tök izgalmas.

az art on me ruhái pont ilyenek. legalábbis én egy pont ilyen darabra kaptam fel a fejem. ott a szoknyaleggings, ami egyben overál is. vagy mondjuk a pulcsiszoknya, ami nem elég, hogy mindkettő lehet, de többféleképpen is megköthető.

meg ott a tudatosság. mindenben. ancsa minden apró rezzenését figyelemmel kíséri egy-egy ruha megszületésnek. tudatos minden cérnaszálról, hogy ami a végén a kezedbe kerül, az makulátlan legyen. tökéletes meditáció, nem?

és mert türelmes. nem siet. nem akar mindent egyszerre. hanem halad, lépésről lépésre. megtesz mindent, amit csak meg tud tenni, meg egy picit többet. és az ászana egyszer csak megtörténik... vagyis a bolt, akarom mondani a bolt...:D

mert minden jóga. mindig ezt mondom. most is. tudatosság minden mozzanatban. izgalmas játék. egyszerűség és puhaság. hogy minden nap az lehess, aki aznap lenni szeretnél. a jóga egy, a gyakorlás számtalan. avagy egy ruha, számtalan stílus...

az élet játék. ha azzá teszed. és ha a finom, puha pamutruháid is erre emlékeztetnek, nagy baj már nem lehet...:)

egy fesztiválon láttam először. még a gödörben. évekkel ezelőtt. astángát tartott a medence alatt. én meg a tüdőm is kiköptem, mert az egyesből kettes lett valahol út közben...

már akkor is megfogott a kisugárzása. mindig mosolyog, mindig nevet. kedves és barátságos. de határozott. ami nekem még küzdelem, az neki már csak játék. a jóga neki olyan, akár a lélegzetvétel.

mégis, amikor évekkel később - egy másik fesztiválon már a dürerben -, odamentem hozzá, hogy kérdeznék párat... izgultam. de tényleg. pedig sose szoktam.

nem kellett volna. ugyanazzal a hatalmas mosollyal válaszolt. és mindent pont annyira egyszerűen meg tudott fogalmazni, amilyen egyszerűvé a gyakorlást is teszi.

a jóga egyszerű. minden más bonyoltult.