bírom a jediket. tényleg. szoktam is mondani, hogy csak azért jógázom, hogy jedi lehessek. persze vicc. mondjuk nem teljesen...

mostanában, hogy elkezdtem újranézni az eredeti trilógiát, elkezdtem újragondolni a meggyőződésem, miszerint a jedik sokkal jobbak, mint a sithek. a sithek nem félnek a sötét oldaltól. nem félnek a haragtól, gyűlölettől vagy félelemtől. megtanulják használni. ha egy sith elkezdené az erőt jóra használni, talán tényleg elhozná az egyensúlyt a galaxisba...

szóval, eyal... 'A jógám mahakalának nevezem: a nagy fekete. Jobban szeretem a sötét oldalt, mint a fehér boldogboldogot. A buddhisták nem szeretik kimondani, mert egy démon. De egy jó démon. Mahakala védelmezi a dharmát, mert manapság sokminden torzultnak tűnik, és szükségünk van védelemre.'

eyal az egyik legjobb ember, akivel valaha találkoztam. ő igazi. őszinte. nincsenek maszkok. semmi mesterséges, semmi felszínes. tiszta és egyszerű. ő az, aki. mindig is szerettem azokat, akik nem félnek az élet sötét oldalától. de arra használják, hogy erősebbek legyenek. 'Nincsen árnyékunk a Nap nélkül.'

mikor az órája után odasétáltam hozzá, és megkérdeztem, volna-e kedve interjút adni, egyből mosolyogni kezdett és igent mondott. mondtam, 'morgolódhatnánk a jógáról' - ahogy többször is hallottam tőle. azonnal benne volt. 'Talán ez egy személyes dolog. A jóga ma a marketingről szól, nem a minőségről. Nagyon felszínes. Az emberek tradicionálissá, orthodoxszá válnak. Nem kísérleteznek. Megváltozott a hangulata.'

'Lululemon jógának hívom. Ez egy menekülés. És oké elmenekülni, mert az élet ebben a században nagyon nehéz. De nem ennek szánták. Nem egy menekülési mechanizmusnak.' a jóga nem a pózokról szól. nem bikini testekről cirque du soleil-t jógának hashtagelve. és főleg nem arról, milyen cicanadrág van rajtad. a jóga az élet: ahogyan mozogsz, ahogyan eszel, beszélsz, cselekszel és reagálsz. ahogyan magaddal bánsz, és ahogyan másokkal. ahogyan szembenézel magaddal, hogy lehámozz mindent, ami nem igaz, ami nem te vagy. ahogyan szembenézel a sárkányaiddal, hogy megszelídítsd őket és lovagolhass rajtuk. ahogyan megpróbálod megtalálni az egyensúlyt. a sok fehér szemét és a sötét oldal között.

eyal ez mind. jóga. az igazi fajta. és a legjobb, hogy még mindig tud mosolyogni...

lelkesen slattyogtam be a yoga village kifeszített sátra alá a samsara fesztiválon, hogy részt vehessek simon workshopján. a légzésről szól majd, gondoltam, biztos izgi lesz. simon nem ma kezdte, nagy neve is van. csak tud valamit...

sokan gyűltünk oda, hamar megtelt a sátor. néhány kéz meg láb már ki is lógott a tűző napra. simon hamar a figyelem középpontja lett, bár teszem hozzá, ehhez szerintem nem csak a kisugárzása, hanem a póló nélkül viselt tapadós fekete cicanadrágja is sokat hozzátett.

amikor elkezdett beszélni, azonnal tudtam, hogy na, ez jó móka lesz. simon nem veszi komolyan a dolgot: már abban a jó értelemben, hogy tud nevetni és nevettetni is. szerintem ez a legfontosabb, amit egy tanítónak tudnia kell: nevetni, nevetni önmagán, és tudni megnevettetni a tanítványait. úgy amúgy is, meg magukon is. különben az egész csak egy nagy görcs és megfeszülés.

szóval simon azonnal kizökkentett: ne légy matracközpontú, inkább fordulj felém... 'az emberek szeretnek arrafele fordulni, amerre a matracuk áll...'

aztán megkezdtük. az előadás rémisztően érdekes volt. megtudtam, hogy a jó kis régi fekete-fehér képeken, ahol még iyengar vagy jois ászanázik, miért van a válluk a fülükbe húzva, ha felnyújtják a karjukat. meg azt is, hogy buddha nem kövér volt, csak ellazult. hogy a hasfal olyan irányokban is tud mozogni, ami talán már nem is ismert ebben a dimenzióban. hogy csavarni kilégzésre butaság. és hogy nem lassan és mélyet és nagyot kell lélegezni, hanem megtanulni beosztani a szinte semmit. szóval izgi volt...

a workshop végeztével kissé bátortalanul léptem oda hozzá, gondoltam egy próbát megér: megkérdem, nincs-e kedve beszélgetni velem egyet. kitenném a blogra, mondom vigyorogva... a reakció zseni volt: ilyen lelkesedéssel rég fogadtak. szóval két nappal később leültünk egy fa tövébe, és beszélgettünk egyet a jógáról.

mindig megnyugtató visszahallani a saját gondolataimat és megvalósításaimat egy olyan tanítótól, aki már sokkal nagyobb tudással, tapasztalattal és bölcsességgel bír. úgy tűnik, az irány helyes, a jóga pedig tényleg egy...

évekkel ezelőtt, amikor még azt sem tudtam, mi a szösz az az ashtanga, bekeveredtem egy mysore órára. magam sem értem, hogyan… gyöngyvér ‘tartotta’.

a gyakorlás akkor pocsékul ment, de gyöngyvér abszolút megragadott. úgy éreztem, ő az, aki bármire képes. akinek nincs lehetetlen. persze értve ezt arra is, hogy akármibármibe beletekeri magát. meg úgy amúgy is, amúgy lelkileg… kicsit mindig felnéztem rá. meg nézek is… ő meséli most el, neki mi a jóga.

a budapestyogi sorozat második részében idával készítettem interjút: lassacskán egyik legrégebbi és legkedvesebb tanítványommal.

először úgy két éve találkoztunk, amikor is egy esti hatha órámra csöppent be. emlékszem, mikor mentem hazafelé, kérdeztem a lányt a recepción: ki az a szupergöndör hajú, szuperszép lány…? hát ő ida. egyszerűen nem lehet nem szeretni. azóta rendszeresen jár hozzám, és lassacskán szebben ászanázik, mint én…:)

most elmeséli, mit adott neki a jóga, és hogy milyen igazi, gyakorló meditálónak lenni.

egy olyan sorozat első része következik most, ahol a számomra kedves kis jógásaimmal készítek interjút arról, nekik mit jelent, mit adott a jóga. hogy ne csak már mindig én beszéljek…:)

bánhidi dóri, alias első interjúalanyom, lassacskán egy éve jött hozzám először. annyi maradt meg belőle, hogy behozza a hatalmas táskáját meg a telefonját. egész órán azt hittem, halálra unja magát, és óra végére vagy origamit hajtogat a matracokból, vagy engem csavar beléjük… de minden órán ott volt, és lelkesebb volt mindenkinél. mai napig az, sőt… egyre lelkesebb, meg ügyesebb persze. a táska és a telefon már kinn marad, ő viszont mindig jön. ő meséli most el, mit adott neki a jóga…

életem első próbálkozása a vegasággal úgy tizenkét éves koromban lehetett. egyik kedvenc mesesorozatomban a lány vega volt. elgondolkodtam, osztottam-szoroztam, és arra jutottam: mivel lényegében úgyis csak müzlin és túrórudin élek, nem lesz nagy kihívás - vega leszek.

sajnos akkor sem a szervezetem, sem a környezetem nem viselte valami jól a döntésem, így abbahagytam. de mindig is amolyan ‘kevéshúsevős’ voltam. tizennyolc évesen kezdtem komolyabban olvasgatni a vegaságról, főleg természetesen pimasz fotókkal ellátott recepteket. akkoriban találtam rá bede annára és a vegasztromániára. szinte az első posztja óta hű követője vagyok, mind a mai napig. receptjei végigkísérték az életem…

nemrégiben gondoltam egyet, egye fene, megkeresem. hátha… és szerencsémre elképesztően kedves volt és nyitott. pont amilyennek képzeltem…:)

megkeresésem eredménye ez a kis 'vendégelőadás’: amolyan átblogolás, amiben anna elmeséli, neki milyen kapcsolata van a jógával. meg persze azt is, szerinte mit együnk gyakorlás előtt és után. (kár, hogy közben nem lehet…:))

fotó: Erdőháti Áron
© 2013, BOOOK Kiadó Budapest

úgy másfél éve az öltözőben meséltem a lányoknak, hogy megyek jógázni az ádámhoz.

‘milyen ádámhoz?’
'talán diószegi… nem emlékszem pontosan.’
'diószegi??? ááá! ő a szerelmem…’
'miért? annyira jó?’
'nem, annyira gyönyörű.’

hát így indultam el az első órámra ádámhoz…

mai napig életem egyik legmeghatározóbb élménye volt, de nem épp azért… régen voltam ennyire jó órán, ennyire jó oktatónál. ádám erre született, ő is szívből tanít. azt tanítja, amit maga is megél. ő is igazából jóga, már egészen kicsi korától kezdve. talán ezért is ennyire jó…

sokszor mosolyogtak már meg, amikor azt mondtam, az életem a jóga. mindenkitől megkérdem, neki mit jelen. eddig egyedül én mondtam, hogy mindent. eddig…

hiszem, hogy az élet csak olyanokkal sodor össze, akivel dolgom van. ilyen ez a karma.

emlékszem, kilenc éves lehettem, amikor először hallottam a nővérem kazettás magnójából átszűrődő dalt. semmire nem emlékszem a dalból, csak arra a hangra. és akkor eldöntöttem, ami teljesen gyermetegnek tűnt már akkor is, hogy ha majd nagy leszek, egyszer beszélgetni fogok vele, és órákon át hallgathatom a hangját.

ilyen ez a karma. most elmeséli kowa, hogyan lett ő is jóga. őszintén és szívből. valahogy pont úgy, ahogyan én…

egyszerű. tiszta. spontán.

ez a három egyszavas életfilozófia fogad a non+ kezdőoldalán. saci, vagyis kiss sarolta olyan ruhákat alkot, amikbe bármikor bekuckóznám magam. puha pamutok, egyszerű színek, egy kis plusszal - egy érdekes szabásvonal, egy apró gondolat. apró életbölcsességek, amiktől úgy érzed, volt értelme felkelni. amik segítenek menni előre, előre az utadon, ami magad felé vezet.

saci pont azt teszi a pamut nyelvén, amit én a jógáén. a jóga egyszerű: annyit ad, amennyit beleteszel. saci ruhái is ilyenek: sosem a ruha a fontos, hanem hogy te megtaláld benne önmagad.