évekkel ezelőtt, amikor még azt sem tudtam, mi a szösz az az ashtanga, bekeveredtem egy mysore órára. magam sem értem, hogyan… gyöngyvér ‘tartotta’.

a gyakorlás akkor pocsékul ment, de gyöngyvér abszolút megragadott. úgy éreztem, ő az, aki bármire képes. akinek nincs lehetetlen. persze értve ezt arra is, hogy akármibármibe beletekeri magát. meg úgy amúgy is, amúgy lelkileg… kicsit mindig felnéztem rá. meg nézek is… ő meséli most el, neki mi a jóga.

bpy: Mi az első emléked a jógáról?

PGy: Tizennyolc évesen mentem először jógára. Egy kisvárosból felköltöztem Pestre, és nagyon sok mindent kipróbáltam. A jóga volt az egyik.

Németh Gergőnél voltam az első órámon. Egy gyakorlatot sem tudtam normálisan megcsinálni. A fejenállástól rettegtem, elképzelhetetlen volt, hogy azt én valaha… Az óra végén volt omozás. Az annyira nagy élmény volt, talán amiatt maradtam a jógánál elsősorban. Arra még a mai napig emlékszem.

bpy: Azután el is kezdtél folyamatosan gyakorolni?

PGy: Amikor felkerültem, még nagyon kevés pénzem volt, tizennyolc éves egyetemistaként. Kellett várnom egy fél évet, amíg lett ösztöndíjam meg angol magántanítványaim. Amint lett úgymond bevételem, fél év után egyből visszamentem bérletet venni a Mandalába. Ott kezdődött a gyakorlás.

Sokat jártam órára, mert hárman/négyen laktunk egy kollégiumi szobában, sokáig nekem ezt fizikailag nagyon nehéz volt megoldanom.

bpy: Gerincjógával kezdtél?

PGy: Akkor még egyáltalán nem létezett gerincjóga. Rádzsa jógán voltam legelőször. De hamar kiderült, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki nem tudja megcsinálni a gyakorlatokat. Úgyhogy Geri elkezdte lenyirbálni azokat, amik az embereknek nem mentek. Szép lassan így lett gerincjóga. Hatha jógára jártam akkor, ami lassan átalakult gerincjógává. Aztán visszaépültem hathára.

Kipróbáltam elég sok mindent. Mentem más stúdióba is, más tanárokhoz. Még az ashtangát is korán kipróbáltam, csak az elsőre nagyon soknak tűnt, rémisztő volt. Pont, mint az első jógaórám. De ahogyan a jógánál is megmaradtam, úgy az ashtangánál is.

bpy: Mióta ashtangázol?

PGy: Legelső órámon Sebő Judinál voltam, amikor még tanított. Hét/nyolc éve. Akkor nagyon sok volt. Rendszeresen 2010 óta gyakorlom.

bpy: Azóta tanítod is?

PGy: Nem, egy-két éve tanítok csak ashtangát. Megelőzte egy nagyon hosszú saját gyakorlás.

bpy: Mióta tanítasz egyébként?

PGy: Akkoriban még nem nagyon voltak oktatóképzések. Egy táborban volt, hogy megkértek, tartsak meg egy órát. Utána csomó konstruktív kritikát kaptam. De még nem volt vizsga, nem volt tétje. Aztán kezdő gerincjógát kezdtem oktatni.

bpy: Ez valaha felmerült benned, hogy jógaoktató leszel egyszer?

PGy: Nem, soha.

bpy: Minek készültél eredetileg?

PGy: Soha nem tudtam eldönteni, hogy mi szeretnék lenni. Stréber típus vagyok/voltam. Az orvosi egyetemtől a műszakin át már minden átment a fejemen. Nem tudtam dönteni alapvetően. Hamlet a kedvenc darabom: az ember, aki nem tud dönteni. Szerintem ez általában én vagyok.

Azért jelentkeztem bölcsészkarra, angol-olasz szakra, mert így ki tudtam tolni a végleges döntést. Az egyetem alatt egyre fontosabb lett a jóga, akkor kezdtem oktatni. Nem gondoltam ezt fő tevékenységnek. Csak az volt bennem, hogy mindenképpen meg akarom tartani az életemben. Akár csak, mint gyakorlás.

Azt gondoltam, fordító-tolmács leszek. Mert az kötetlen, mellette egy csomó időm lesz gyakorolni. Egyetem után jelentkeztem: Európai Uniós szinkrontolmács képzést csináltam. Élveztem, de a végére rájöttem, hogy azért nem úgy működik, ahogy én gondoltam.

Pont munkakeresésben voltam. Mivel tartottam pár órát, mindig kihúztam a hónap végéig, nem kellett mindenáron valami meló. Akkoriban ültünk egyszer Gergőékkel valahol, és kérdezték, mi van velem. Mondtam, nézegetek, de még úgy igazán semmi. Akkor Gergő mondta, hogy dolgozzak a Mandalánál.

bpy: És ott maradtál…

PGy: Ott maradtam. Ez már olyan öt éve volt.

bpy: Szeretsz ott lenni?

PGy: Nagyon. Nem is gondolkodom másban.

bpy: Az ashtangát ezután hogyan jött?

PGy: Csabiék utazgattak Indiában, és kikötöttek valahogyan Mysoreban. Ami az ashtangának az egyik szülőhazája. Egy hónapot gyakoroltak ott. Amikor visszajöttek, igazából három mondatot meséltek az egészről. De akkor én eldöntöttem tíz perc leforgása alatt, hogy elmegyek. Körülöttem mindenkinek megvolt a saját útja, erős volt a hatásuk rám. Ez egy oldalról nagyon jó. De a saját hangomat kell megtalálnom. És azt éreztem, ehhez el kell mennem.

Elkezdtem eljárni: Szil Katihoz, Szalai Istvánhoz egy kezdő tanfolyamra. Felépítettem a gyakorlásom, hogy mire kimegyek Mysoreba, bírjam majd. Elmentünk Bécsbe is egy Sheshadri workshopra, az nagyon tetszett. Aztán kimentem hozzá Mysoreba, de vicces, mert az nagyon nem tetszett. Végül ott nem ashtangáztam, hanem prána vashjáztam egy hónapot. Mondjuk az nagyon hasonlít hozzá.

Ez volt az, amikor elkezdtem a saját utam járni. Így lett az ashtanga.

bpy: Azon belül ki lett a mestered?

PGy: Sokáig nem találtam meg azt a tanárt, akit teljes mértékben el tudok fogadni. Nem tetszett, hogy mindenhol, ahová mentem, volt ez a fitness-kommunikáció. Hiába éreztem, hogy nagyon jól van ez az egész összetéve, hogy nagyon jó hatásai vannak: elfáradtam, kicsit erőlködés volt. A jóga veszett el belőle számomra.

Aztán jött az Andrea Lutz. Nem valami szívélyes, klasszikusan ilyen poroszos. A workshopján az volt a nyitó kör, hogy ki mit gyakorol: mondtam, hogy én hathát, ashtangát meg prána vashját is. Azzal kezdte, hogy beszólt egy irdatlan nagyot: kábé ezt én hogy képzelem, minek vagyok itt, ő most nem fog beleszólni, de maradjak. Így indult az egész. Emberileg nem mondanám, hogy belopta magát a szívembe. Viszont nála jóga volt az ashtanga. Azt éreztem, van egy olyan magabiztos tudása, ami hiteles. Olyas valaki, akitől érdemes tanulni. Ketté tudom általában választani a kettőt. Így nyeltem egy nagyot, és nagyon sokat tanultam tőle.

Andreán keresztül találkoztam aztán Manjuval, ami szerelem volt első látásra. Később pedig Nancyvel. Azóta voltam már itt-ott, de nem találkoztam még ilyen volumenű oktatókkal. Persze meg tudom érteni, hogy másnak mást jelent az ashtanga. Mindegyiknek megvan a maga helye. Nekem egyértelműen ez fekszik, ezt tudom gyakorolni.

bpy: Akkor őket tekinted most mesterednek?

PGy: Manjut első sorban: ő van az egész tetején. Meg Gergőt: ő mindig támogatott, minden keresésemben a jógától az advaitán keresztül. Ők ketten.

bpy: A gyakorlásod hogyan épül fel?

PGy: Egyik nap az első sorozatot, másik nap a másodikat gyakorlom, illetve hozzáteszem a harmadikat. Manjutól tanultam egy pránájáma gyakorlást, amit szintén fel kell építeni. Minden gyakorlásom után (heti hatszor, egy nap pihenőt tartok) megcsinálom a pránájáma gyakorlásom is. És ülök.

bpy: Milyen hagyomány szerint meditálsz?

PGy: Nálunk az advaita elég erős. Semmilyen imaginatív meditációt nem gyakorlom. Régebben ültem: ez egy csend, egy gondolatok nélküli állapot volt. Volt egy tanú, ott próbáltam csendben maradni. Próbáltam minden feljövő dolgot elengedni. Ez volt a meditációs gyakorlásom.

De most jöttem vissza Gangától, akinél majdnem három hetet voltam. Ez a meditációhoz és a jógához való a hozzáállásomat elég alapjaiban megváltoztatta. Most még keresem is a helyem egy picit. Nem gondoltam, hogy ennyire erős lesz ez a pár hét. Egy Monthy Python filmben érzem magam, néha olyan irreális ez az egész. Az ashtangát ez nem befolyásolja, de ülni már nem fogok annyit valószínű.

bpy: A jóga mit jelent neked?

PGy: Az biztos, hogy életforma. De szerintem mindig változik, hogy éppen mit jelent. Sok mindent jelentett már. Vicces, hogy pont most kérdezed, amikor ilyen átalakulásban vagyok.

Egészen eddig egy olyan eszköz volt, amivel nyitottabbá tehetem az elmémet, hogy mondjuk egy advaitát be tudjak fogadni. Az ashtangában is az tetszett, amit az elmémmel csinál. Megmondom, a pózok annyira nem érdekelnek. De ugyanolyan élményeim, állapotaim voltak gyakorlás közben, mint amikor régebben háromszor negyven perceket ültem. Ugyanazt hozta. Kíváncsivá váltam, hova tovább.

Most Ganga után ez alakulóban van. Nekem az ashtanga már olyan, mint a mindennapi higiénia. Hozzá tartozik a testi és mentális egészségemhez. Biztos, hogy segíti és támogatja az utat, amin elindultam. De nincs bennem görcs. Minden nap gyakorlok, de nincs bennem görcsös ragaszkodás a gyakorlásomhoz. Gyakorlok, de nem azért élek, hogy gyakoroljak. A jóga ezért csak egy eszköz.

bpy: Mennyiben változtatta meg az önmagadhoz és a világhoz való hozzáállásodat az évek során?

PGy: Ezt nehéz kettéválasztanom, mert annyira szervesen az életem része. De amikor gimi után feljöttem, biztos, hogy volt egy természetes személyiségfejlődésem, amit nagyban támogatott a jóga.

Amit biztos, hogy a jógának köszönhetek: a nyitottság. Nem csak az emberek felé. Hanem hogy megkérdőjelezek alapvető dolgokat. Nincsenek anyagi vágyaim, nem ragaszkodom külső tárgyakhoz. Ráébresztett, hogy a világ bennem van, és nem én vagyok a világban. Hogy egészen más, amikor olvasol dolgokat, meg más, amikor ez egy belső élmény, amikor leesnek a dolgok. És nagyon sok minden leesett a jóga által.

bpy: Vannak hosszú távú terveid?

PGy: Soha nem tudtam dönteni, így a részletekig kigondoltam mindent. Persze soha nem úgy történt semmi, mint ahogy kigondoltam. Úgyhogy elengedtem ezt, hogy én bármilyen komoly dologban dönthetek. Próbálom jól csinálni a dolgaimat. Ez az, amit tehetek. Nincsenek konkrét hosszú távú terveim. Csak minél szabadabb szeretnék lenni.

bpy: A tanítás marad?

PGy: Nem ragaszkodom hozzá. Szeretem, de a saját fejlődésem sokkal fontosabb. Ha arra kényszerülnék, hogy választanom kellene: órát tartsak, vagy gyakoroljak, akkor nem lenne kérdés.

bpy: Egy mondatban meg tudnád fogalmazni, mi a jóga?

PGy: Szamádhihoz vezető út.