nehéz dolog kikapcsolni. egész nap menetelsz, csinálod a dolgod, néha zombi üzemmódban, máskor meg csak úgy. azért, mert kell. nem mindig van mögötte tudatosság. sokszor a cél egyszerűen a túlélés. csak legyen vége ennek a pár óranak, napnak, hétnek, hónapnak, évnek… aztán felocsúdsz, és eltelt a fél élet, de te nem éltél egy percet se.

persze nem mindig, nem mindenkinek ennyire durva. ezzel tisztában vagyok. ez most csak a nagyátlag.

szóval nyomod a hétköznapokat, és vágysz. folyamatosan. nem feltétlenül jobbra, csak legalább valami másra. és elkezdesz keresni. jobb esetben. és nem, most nem lesz fehér nyúl… most csak te vagy. meg a döntéseid.

szóval elindulsz, és keresel egy olyan utat, amiben több a szpirit, mint a zombi létben. keresel egy utat, ahol megtalálhatod önmagad, hovatovább akár újra képes leszel érezni dolgokat, értékelni apróságokat, netalán még szeretni is…

szóval ott állsz. a hosszú utad egyik legnagyobb kereszteződésénél. és nem, most nem lesz semmilyen kapszula. most ismét csak te vagy, és a döntéseid. szerencsére nálunk újra lehet kezdeni a pályát, ha valamiért kimaxoltad volna az egyiket anélkül, hogy megtörténne a katarzis. vagyis bármikor szabadon elkezdhetsz járni egy másik úton, elkezdhetsz gyakorolni egy másik módszert, ha az előző valamiért nem adná.

szóval tegyük fel, az első lépés az általad választott úton a jóga. mert az mostanában amúgy is olyan menő. meg mert lehet legitim céllal cicanadrágban szaladgálni miatta az utcán. meg amúgy is jót tesz, azt mondják. de miért a jóga? nyilván nem csak ezek vonzanak. hanem érzed, hogy van benne valami más, valami plusz, valami extra. ott van benne a szpirit. és ha szerencsés vagy, olyan tanítónál kötsz ki, akin keresztül ez a szpirit megnyilvánul.

és akkor elkezded. és persze először fáj, meg nem megy, meg idegesítő, hogy nekik igen. neked nem. de kitartó vagy, és végig küzdöd az első órád. és teljes elégedettséggel fekszel le relaxálni. ami persze most még csak kétféleképpen végződhet: teljes befeszüléssel és cikázó gondolatokkal, vagy teljes bealvással és idegrángásos horkolással.

de ez mind nem számít. mert kitartó vagy. és jársz, és jösz és nyomod. és a világ szépen lassan elkezd új értelmet nyerni. megváltozik a tested, a tudatod, a hozzáállásod. alázatot tanulsz, elengedést tanulsz. megerősödsz, megnyílsz.

és akkor egyre több, egyre nagyobb tudásra kezdesz vágyni. mennél tovább, mennél feljebb.

és ekkor képbe lép a meditáció.

csak senki nem szól, hogy kimaradt egy lépés…

ha bármennyire is követjük a tradíciót - persze ez függ attól is, melyik tradícióról beszélünk -, akkor a következő lépés nem a meditáció. épp csak relaxálni ha megtanultál. és talán már nem alszol el, talán már végig megmarad a fókusz, talán megtörténik a teljes ellazulás, az elengedés.

de ez még misem a meditációhoz képest.

a következő lépés a pránájáma, vagy ha a buddhista vonalat vesszük, a légzésfigyelés. (a kettő nem ugyanaz, mivel előbbi irányítás, utóbbi beavatkozás nélküli szemlélődés.)

és csak ha ez megvan, kellene tovább lépni, a koncentráció fejlesztésével, a meditáció felé.

a koncentráció talán még nehezebb is, mint a meditáció.

mert tegyük fel, a meditáció egy ajtó… akkor a koncentráció a kulcs. és a kulcsot tökéletesre faragni melósabb, mint betenni a zárba és elfordítani.

tehát először elkezded magad tréningezni, hogy majd már a többi szinte magától menjen.

sokszor mondtam már, én sosem voltam az azüljünkésnegondoljunksemmire típus. az én agyam ennél kissé bonyolultabb. de hihetetlen tisztelem azt az utat. és ha kicsit is van rálátásom, akkor nem nagy hazugság azt mondani, ahhoz az úthoz is elhagyhatatlan lépés az elmetréning. de az én utamhoz sem szabad kihagyni. ott egyszerűen csak más a metódus.

szóval relaxálni jó dolog, kell és fontos. az segít kikapcsolni benned a világot, a zajt, a zizegést. ellazít testben, és jobb esetben elmében is. de még messze nem meditáció… meditálni is jó dolog, talán az egyetlen igazán értelmes dolog, amit magadért tehetsz. de ha rám hallgatsz, nem kell semmit elsietni. nem kell egyből belevetni magad a közepébe.

itt van rá az élet. ha már most minden ászana menne, ha mindent tudnék, mi a szöszt kezdenék magammal a következő hatvan évemben? hova lenne tovább, merre lehetne fejlődni?

valahogy így vagyok én a meditációval is… inkább kezdem az elejétől, aprócska lépésekben. és inkább teszek minden nap egy kicsit, mint hogy feszengésből vagy frusztrációból semennyit. aztán csak eljutok a végére…

és nem akarok mindent most és azonnal. és nem akarom egyből megérteni. idővel úgyis mindig minden a helyére kerül. mert minden pontosan úgy történik, ahogy történnie kell. befolyásod csak magadra van igazán. a többi illúzió és ideiglenes.

és talán ezért is olyan fontos először megtanulni figyelni a légzésed. mert az egyetlen állandó dolog ebben a létedben, amíg létezel, az a légzésed. talán ha azt figyeled, többet megtudsz magadról, mint hinnéd…