kiskoromban sokszor játszottam, hogy szupersokáig behunyva tartom a szemem, és talán majd eltűnik a világ. de sosem tűnt el. aztán egyszer a korom sötétben a világ eltűnt. legalábbis hiába nyitottam ki a szemem, csak végtelen feketeség ölelt körül. rémisztő volt. de lassan elkezdtem hozzászokni. és végül egészen megnyugodtam.

nem volt világ. nem volt test. nem volt semmi, csak a gondolataim és a légzésem hangja. kis idő után pedig csak a légzésem hangja...

sanmukhí: ha túl sok lenne a világ.

#szeretjük, mert

• segít kizárni a külvilágot
• segít befelé figyelni
• megnyugtatja az elmét

#hogyan

lótuszban ülök. a hátam egyenes, a gerincem nyújtóztatom.

a könyököm szélesen oldalra emelem a vállam magasságában. a hüvelykujjammal befogom a fülem. be lehet rendesen dugni, de én azt nem szeretem, így csak azt a ficikét zárom rá a fülnyílásra.

behunyom a szemem. a tekintetem a szemhéjam alatt felfelé vezetem. a mutató- és a középső ujjam felső két ujjpercét puhán a ráfektetem. a mutatóujjammal óvatosan húzom fölfelé, a középsővel pedig lefelé a szemhéjam. a szemsarkam pedig finoman nyomom befelé.

a gyűrűsujjammal kissé leszűkítem az orrjárataim, puhán befelé nyomva oldalról.

a kisujjam pedig a felső ajkamra fektetem.

így légzek lassan.

#fontos

minden érintés, nyomás legyen nagyon puha és finom: semmit sem szabad megsérteni. a szem érzékeny, az orrjáratok szűkítésével pedig nem a fulladás a cél. :D