igazából szerintem az egyensúly nem a testen múlik. figyeltem a testem, figyeltem a légzésem, játszottam a tekintetemmel. hogy mi van, ha... ha máshova nézek, ha feszülő izmot lazítok, lazát feszítek. ha lassan lélegzem, ha gyorsan, ha hasba, ha bordákhoz, ha szegycsonthoz...

és arra jutottam, az egyensúly nem ezeken múlik. mert néha tomboló gondolatok közepette sem dőlök el, máskor meg tádászanában is elesek.

szerintem az egyensúly tudatosság kérdése. mert ha tudom, hogy nincs az a vihar, ami kizökkenthet önmagamból, akkor mindegy, mi van. hol vagyok. hogy vagyok. ha tudom, hogy akkor is talpon maradok, bármi történjék, nem esem ki.

ha meg megtörténik a bármi, legfeljebb felállok újra.

#szeretjük, mert

• javítja az egyensúlyt
• erősíti comb izmait
• erősíti a törzsizmokat

#hogyan

a talajon lévő lábamra helyezem a testsúlyom. süppesztem lefelé a talpam, a belbokám emelem, a combizmaim aktívak. a lábujjaimmal igyekszem nem kapaszkodni.

a törzsem és a másik lábam egy vonalba engedem/emelem. a megemelt lábam vagy spiccel, vagy pipálva tolom el a talpam. amelyik épp jobban esik. a csípőm nem fordítom ki, azt is víszintesen tartom a talajjal.

a törzsemnél a hasam szippantom befelé. a karom egy vonalba hozom a fülemmel, a tenyerem befelé néz. pont ugyanannyira nyújtúzom el az ujjbegyeimmel, mint amennyire a megemelt lábam tolom el magamtól.

a tarkóm hosszú, fejtetővel is nyújtózom elfelé.

#fontos

a törzs/láb/kar egy egyenes, a talajjal párhuzamos vonalban van, nem kell egyiket sem magasabbra emelni, akkor sem, ha megy (örök hibám...). a megemelt láb csípője pedig ne forduljon ki, se felfelé, se lefelé.