egyszer azt olvastam, hogy a megvilágosodás nem az, ha egyszercsak meglátod az igazságot, és bádábumm, nirvána. hanem ha képes vagy újra és újra, más és más pillanatban, állapotban, helyzetben meglátni az igazságot. mígnem rájössz, hogy eddig is ott volt, mindig is ott volt, sosem láttál semmi mást. legfeljebb csak nem figyeltél. és onnantól képtelen leszel mást látni, mint az igazságot.
nem hiszem, hogy egy út van. hogy van kell. hogy van 'mileszha'. mert tudod, mi lesz? semmi. ha nem éred el a nagylábujjad, akkor sem. meg ha nem úgy lélegzel, ha nincs kedved reggel, meg ha nincs rá annyi időd. akkor sem. nincsenek kellek. nincsenek kőbe vésett szabályok.
irányok vannak. mozdulatok, légzések, érzések. érzetek. valami jól esik, valami kevésbé. tanulsz ebből is, abból is. teszed, ami jön. ami jól esik. amerre a tested húz. amerre a szíved. és ha a végén már semmi mást nem erőltetsz magadra, ha nem kötöd szabályokhoz minden légvételed, még a végén bádábumm és...
- nyitja a vállövet
- nyújtóztatja a törzs és a comb elülső izmait
- erősíti a karizmokat és a derekat
#hogyan
a tenyerem teljesen lesimítom a talajra. minden ujjpercem, ujjtövem. a csuklóm, a könyököm és a vállam egy vonalban, a karom merőleges a talajra. a könyökhajlatom igyekszem befelé fordítani kicsit. a vállaim pedig kifelé, a lapockákat finoman közelítve. hosszú tarkóval nyújtóztatom felfelé a fejem búbját.
a szegycsontommal előrefelé és kissé fölfelé nyújtózom, a vállam pedig tolom picit lefelé, távolítom a fülemtől, hogy a nyakam is hosszú legyen.
a hasam csak finoman szippantom befelé, a derekam kényelmesen engedem lógni le. a combom feszes, de a lábfejem van a talajon, ezzel nyújtóztatva az elülső izmokat. a lábaim csípő szélesen fektetem le.
#fontos
nem kell belefeszíteni a derekat, inkább legyen a térd a talajon, de legyen kényelmes a póz. a fül pedig legyen messze a válltól, ne essen be a törzs a két váll közé, mert az nem tesz túl jót se az ízületeknek, se a csigolyáknak.
