zárókör. kérdés. ‘mit adott a képzés? milyen most a gyakorlásod?’

a nyolcadik alkalom már három hete volt. ez most tudatosult csak bennem. már akkor meg akartam írni mindent, de valahogy nem vitt rá a lélek. kellett egy kis idő, míg a minden a helyére kerül bennem.

hogy az elejétől kezdjem…

sosem voltam az az ‘igazi’ astángás. tulajdonképpen csak tavaly nyár elején kezdtem gyakorolni, amikor öt év jóga és két év tanítás után úgy éreztem, megrekedtem. a szerelmem felvetette, menjek el a pannihoz, az jót tesz majd a kis lelkemnek… és így lett. az lett a finom. a jutalom saját gyakorlásom és tanításom végére.

majd elkezdődött a negyvenóra (hírszerkesztő lettem főállásban). nagy változás, kevesebb idő gyakorolni, tanítani… és akkor megláttam a kiírást: astánga oktatóképzés manjuval… nem volt kérdés, ott kell lennem. mindegy, mi lesz.

most nem panaszkodom, egyszerűen csak az van: dolgozni, tanítani, továbbképződni és élni meg pihenni is egyszerre eléggé missön impossziböl…

ami igazán mellbe vágott, az a majdnem négy hónapnyi órára kelés: minden nap. fénysebességgel kezdtem el fáradni. és valahol út közben bekapcsolt a zombi. nem magától, igazából tudatos lépés volt. (és azt kell mondjam, a zombi a maga csodálatos módján kisnirvána: tökéletes gondolatmentesség…)

csak akkor elérkezett az utolsó alkalom. a nyolcadik.

és az univerzum úgy döntött, itt az ideje felébrednem.

zárókör. kérdés. mit adott a képzés. milyen a gyakorlásod…

na, mondom, szuppper. ilyesmire még nem állok készen… ezt majd ha újraindult a rendszer.

valamit makogtam.

összevisszaságomra és látványos elveszettségemre tanácsként pedig azt kaptam, válasszak egy rendszert, egy oktatót, és kövessem azt. teljes odaadással.

nem mondom, van ebben is igazság. de gondolkodni kezdtem… hosszabb idő után először. és akkor megértettem. mindent.

a jóga egy. nem hinném, hogy van ilyen vagy olyan jóga… csak jóga van.

és kijelenteni, hogy valaki igaziigaziból jógázik-e vagy sem… egyszerűen őrültség. mert mi alapján? hiszen ugyanaz a jóga mindenkinek más. mindenki máshogy gyakorolja, máshogy látja. mindenkinek mást ad.

hogy én jógázom-e, csak én tudom. pont, ahogy a szerelemmel is van… csak te lehetsz tökéletesen biztos benne, hogy az vagy.

ha jóga van, érzem. ha nincs… azt meg jobban.

szóval ki mi alapján jelenti ki, hogy mi a jóga, hogy ki gyakorol szépen, ki kevésbé?

lehet, hogy kívülről egy káosz vagyok, de közben belül legnagyobb démonom szelídítem épp. az is lehet, kívülről minden szuper, belül meg csak üresség…

amikor krisnamácsárja átadta a jógát iyengarnak és joisnak, ugyanabba a tudásba máshogyan vezette be őket. ha végigkövetem az astánga sorozatok ászanáit, majdhogynem sorrendre pontosan ugyanazok az ászanák szerepelnek iyengar könyvében. egyszerűen más a szemléletmód, más a hozzáállás. más a hangulat. de a jóga, az egy. talán mert krisnamácsárja tudásából adódóan pontosan azt az aspektust tudta megmutatni tanítványainak, ami az ő természetüknek tökéletesen megfelelt. és abban is szinte egészen biztos vagyok, ha lett volna más, a világra ekkora hatással lévő tanítványa, akkor lenne egy harmadik, negyedek, akárhanyadik irányzat is…

nem mondom, ma is van olyan hiteles, nagy tudású oktató, akinek elhiszem, amit mond. aki tud segíteni, terelgetni, irányba tenni, kilátni magamból, átlendülni a hülyeségeimen. de az a bensőséges kapcsolat, ami régen volt guru és tanítványa között, ma már nem lehetséges. egyszerűen nem az a tér és idő van…

nekem a jóga továbbra is egy a szabadsággal, a szeretettel, az élettel. és amíg savászana közben minden alkalommal ugyanaz az érzés áraszt el, mint legelső gyakorlásomkor, addig azt hiszem, nincs nagy baj.

nem hiszem, hogy kevesebb lennék attól, ha több irányzatot gyakorlom. ha több oktatóhoz járok. ha kipróbálom magam. ha tágítom az univerzumom. folyamatosan alakítom a világom. keresem a helyem, a hangom. és attól se, ha a szívem követem. nem pedig valaki másét. előbb vagy utóbb úgyis rátalálok majd a magam rendszerére. és talán egy olyan rendszer lesz, ami senki másé. ami nekem működik.

és ha ezzel ellene megyek a rendszernek, hát legyen. mert azért a napi pár pillanatnyi tökéletességért megéri…