néha olyan egyszerűnek tűnik. minden olyan egyértelmű. máskor meg tornádó és égszakadás. záporként zúdulnak a hétköznapok, én meg csak próbálok állva maradni.

talán ha visszatartom a levegőt. talán megáll a pillanat. megáll a világ, és a végtelenné nyújtott pillanatban utolérem magam. de nem. csak szomjasan kapkodok a tér után. ha nem zuhanok ki közben...

nem az a kihívás, hogy mozdulatlanná dermesszem önmagam akkor, ha minden jó. hanem hogy állva maradjak a viharban is.

#szeretjük, mert

• fejleszti az egyensúlyt
• javítja a tartást
• erősíti a bokát
• megnyugtat (persze csak ha megy...:))
  

#hogyan

a talajon lévő talpam belesüppesztem a talajba: a lábujjak alatti talppárnám, a külső talpélem és a sarkam. a belső bokám viszont puhán húzom felfelé. a lábujjaimmal igyekszem nem kapaszkodni, inkább lazán szétterpesztve lefektetni őket a talajra.

a talajon lévő térdem nyújtva, a behajlított lábam talpát a belső combomnak feszítem. a combizmom aktív, így ha puhán befelé tolom a talpam a combomnak, nem csúszik le. a térdemmel pedig hátrafelé törekszem, ezzel erősítve a csípőnyitást.

a csípőm nem fordul ki. a derekam egyenesítem, a gerincemmel a farokcsontomtól egészen a fejem búbjáig nyújtózva. a nyakam is nyújtóztatom puhán, hogy hosszú maradjon a tarkóm.

a vállaim kényelmesen tartom, miközben felemelem a karom. nem törekszem arra, hogy visszafeszítsem lefelé, de nem is húzom fel a fülemhez. a karom nyújtom, a tenyerem szorosan összesimítva.

#fontos

a lábujjakkal kapaszkodás nem segít. (tényleg. tapasztalat.) a talp mindenképp a térdízület fölé, a combra kerüljön. a sarok egészen a combtőhöz. a térdre sose kerüljön nyomás vagy terhelés. a váll mindenképp kényelmesen legyen, nem jó, ha feszültség van benne. és a csípőlapát se forduljon ki.