ritkán tapasztom a szívem a földhöz. mostanában el is felejtettem, milyen az. amikor behunyom a szemem, és engedem, hogy a szegycsontom belesüppedjen a matracba. egy ideig kerültem, taszított, nem kívántam. csak törekedtem felfelé: állva, karomon támaszkodva, fordítva lenni...

pedig rémisztően megnyugtató. ahogy a szívem lassan rápihen a talajra, felveszi a föld ritmusát. csak könnyen lenn tudok maradni, talán ezért is kerültem. nehogy túlságosan belesimuljak az aljába. könnyen elfelejtem odalenn, hogy van másfelé is. aztán eszembe jutott: mindig van fölfelé. mindenhonnan.

#szeretjük, mert

• nyújtja a comb izmait
• nyitja a csípőt
• segít a deréktájéki feszültségen
• nyújtja a törzs oldalsó izmait
• erősíti a hát izmait

#hogyan

hason fekve az állam a talajra támasztom. ha ez a tartás feszültséget okoz a nyakban, a fejem a felemelt lábam ellentétes irányába fordítva leteszem a fülem.

mindkét karom tenyérrel lefelé a talajra simítom. könnyebb kivitelezésért a csípőlapát alá lehet fektetni úgy, hogy a hüvelykujjak összeérnek. a mellkasom és a hasam is a talajra simítom.

először a jobb lábam lendítem fel, majd a bal talpammal megtámasztom minél közelebb a combom tövéhez. a bal felső combom igyekszem visszafektetni a talajra, de azért nem feszülök rá. a felül lévő lábammal puhán spiccelek. és így lélegzem. majd kilégzéssel leengedem, és belégzéssel jöhet is a másik láb.

#fontos

a lábujjakkal kapaszkodás nem segít. (tényleg. tapasztalat.) a talp mindenképp a térdízület fölé, a combra kerüljön. a sarok egészen a combtőhöz. a térdre sose kerüljön nyomás vagy terhelés. a váll mindenképp kényelmesen legyen, nem jó, ha feszültség van benne. és a csípőlapát se forduljon ki.