szombaton mysore-ra anna jött és gyöngyvér. most a légzésre fókuszáltam, valahogy ez esett jól. sokat segítettek/javítottak, ami mindig hatalmas élmény. imádom, ha javítanak. abból tanulok a legtöbbet. mert a belső figyelem, vagy a befelé figyelés megvan, elég sokszor. sőt… és emiatt egy külső szem, egy apró érintés, egy kis extra mindig sokat ad. segít meglátni, hogy a határaim már rég messzebb vannak, mint a komfortzónám engedi látni. meg ahogy gyöngyvér mostanában mondani szokta: sokkal erősebb vagyok, mint amilyennek hiszem magam. így menne az is, amiről azt hiszem, hogy nem. pont azért, mert azt hiszem, nem pedig azért, mert nem megy… (ismerős?)

az ászanák elemzésénél most sok kérdésem kapott választ: az örökké felfoghatatlan marícsik, meg a hogy a szöszbe kéne nekem kartámaszosan kiemelve ezt meg azt csinálnom… szóval izgalmas volt, mint mindig.

aztán következett a holdgyakorlás. astángázni ugyebár egy héten hatszor köllene, úgy nagyjából tegnaptól kezdve életed végéig. de: van néhány nap, ami kivétel. ilyen volna: a telihold és az újhold napja, nőknél természetesen a menstruáció ideje, meg persze ha beteg vagy, épp gyógyulsz. a kérdés örök: vajon ezt tényleg kell-e tartani…

a holdgyakorlás lényege az volna, hogy vagy pihenj, vagy egy amolyan ösztönből jövő flow jógát nyomj. akinek érzékeny a teste a holdra - mondjuk mindenkinek az, csak nem mindenki érzi még, - szóval az kivételesen időzítheti a heti egy pihinapját arra a napra, és akkor meg is van oldva. tudom, hogy a pihinap hivatalosan mindig ugyanakkor van, de hát a kiskapu az kiskapu. és így maradhat a heti hat. ha meg nem, még mindig ott a flow opció.

ebben az esetben fontos, hogy nincs se bandha, se uddzsájí, se dristi. a gyakorlás mély és lassú légzéssel történik, a pózokat érdemes hosszan kitartani, és a fókusz befelé legyen, az ellazuláson és az elengedésen.

ha valaki beteg, akkor jobb nem gyakorolni, én mindig ezt mondom. de ez is betegségfüggő persze. mindig az egyén érzi, az adott állapotban, az adott szituban.

a mentruáció meg… hát igen. az indiai nők még az ősi védikus időszakban ilyenkor elvonultak, teljesen elzárkóztak a világ elől. és azt hiszem, nem véletlenül. én csak úgy szoktam mondani, ez a ‘dögöljön meg minden kistacskó’ időszak. olyankor jobb, ha békénhagynak…

a végére még egy téma került szóba: hogy mi a relax jelentősége. első kérdésként elhangzott, mi a különbség relax és meditáció között. ez az örök megfejthetetlen rejtély… de erről majd egy külön kövi posztban… addig is. a relax fontos. ne tessék kihagyni. se lecsalni. se elmismásolni. mindenki relaxáljon. mindig. akkor is, ha előtte nem jógázott…

a szombati oktatóképzésen a mysore-t kényelmesben nyomtam. nem tudom, ez a jó szó-e rá. de igyekeztem nem ráfeszülni a dolgokra. csak úgy csinálni. lélegezni, tartani a bandhát, benntartani a figyelmet.

és hát így utólag átgondolva: végül is nem pont ez és ennyi a lényege?

nem voltam végig a helyzet magaslatán. de az igyekezet megvolt. és iszonyat jól esett… ez az, amit keresek megint mostanában. ami a szürke télben kicsit elveszett valahol. az a ‘minden jól van, ahogy van’ érzés. vagy ahogyan kevésbé magasztosan szoktam mondani, a 'mindenki bekaphatja’ érzés… ami savászanában önt el, már jobb esetben.

a nap további részében továbbra is ászanákat elemeztünk: könnyítések, javítások, kivitelezés, légzés.

ami érdekes volt, hogy átvettük az 'erő elemeket’ - az ugársokat, bukfenceket, kiemeléseket, kartámaszos pózokat. valóban, a megfelelő légzés és a megfelelő bandha mindent megold. (azért még egy kis karizom is rámfér majd…)

de egészen más levegőből lebegni, mint izomból kitolni magam. eddig is tudtam, hogy így kéne. csak nem mindig jön össze. de ez is olyasmi lesz majd gondolom, mint az összes többi nehéz dolog volt: egyszer csak ráérzek, és onnantól nem fogom érteni, eddig miért nem értettem…

mostmár egyre biztosabb vagyok benne, ha tökéletességig fejlesztem a bandháim és a légzésem, egyszer tényleg lebegni fogok - minden nélkül, a föld felett…

az oktatóképzésen a mysore minden alkalommal tartogat valami új és izgalmas dolgot.

most kettőt is kaptam…

…hogy mivel már elég hajlékony vagyok upavista-kónászanában, mert leér a mellkasom (csak hat év kemény munkája kellett hozzá…), így inkább bandhára fókuszálva, domború háttal gyakoroljam. nagyon új és szuper élmény volt, egészen más érzet a keresztcsontnak meg a combizmoknak.

…és gyöngyvér olyan zseni technikát mutatott, hogy hogyan tudom összecsomagolni magam szupta-kúrmászanában, hogy tejesszusúristen. azóta állandóan azzal szórakozom.

az ászanaelemzés ismételten új nézőpontokat adott az ászanáknak, meg persze a javításuknak is. szegény tanítványaim az oktatóképzés utáni első órán mindig félnek, mert tudják, hogy jön a próba…

az elméleti oktatás pedig egy szuper gondolatot ültetett a fejembe.

felmerült egy kérdés, miszerint pusztán az astánga jógától meg lehet-e világosodni/szabadulni?

az ilyen vitákba igyekszem nem belefolyni, így inkább csendben hallgattam a hozzászólásokat. és közben egy nagyon találó gondolat fogalmazódott meg bennem: nem a test szabadul meg, hanem a tudat…

tehát mindegy, épp mit csinálsz, mikor megszabadulsz. mert nem a cselekedettől függ, hanem a tudattól. a tudatod az, amin túllépsz, amit elengedsz.

most itt bele lehetne folyni a mindenféle nézetek közötti vitába. én ezt nem fogom megtenni. egyszerűen csak leírom, én hogyan látom.

van ugye az ember benne a nagyvilágban. van egy tudata. hogy ezt most felszabdalja-e kisebb összetevőkre (intelligencia/elme/ego), vagy csak meghagyja annak, ami… az jelentéktelen. mert van a tudat. ami nem te vagy. ez biztos. hiszen ha egy lennél azzal a folyton változó összevisszasággal, az egy rémisztő és szomorú dolog lenne. nyilván a test sem vagy, az ennél persze evidensebb, hisz egyszer igencsak meghalsz, és humusz leszel. naszóval: ha a tudatodtól megszabadulsz, két lehetőséged van: á/ hiszel a lélekben, és akkor a tudat által elfedve van valami, ami örök, ami igaziból te vagy, és mostmár örülhetsz; vagy bé/ tök nem hiszel a lélekben, a tudat alatt így nincs semmi, tehát meg is szabadultál mindentől, így örülhetsz.

ehhez a tudatod kell meggyurmázni. erre sok eszköz van, amiből az ászanák gyakorlása csak egy. a jóga a nagy egyetemes eszköz szerintem, eszköz és út is egyben. a jóga, mint élet, életmód, filozófia, egyensúly, harmónia, testgyakorlás, légzés, elmetorna, fókusz, koncentráció, meditáció, elengedés, odaadás, lemondás, kapcsolódás, szeretés…

tehát mindegy, hogy épp ászanázás vagy spagettifőzés közben világosodsz-e meg. mert a megvilágosodás számít. nem mindenkinek ugyanaz a meditáció, nem mindenkinek ugyanaz adja meg a meditációt. tehát a megvilágosodás sem csak egyféleképpen érhető el… ha engem kérdeztek.

vannak utak, amiket megmutattak az okosok. és igen, ők szentek és tisztelni és becsülni valók. és minden szavuk kincs. de nem ma és itt és most és a te bőrödben élnek. így az igazságaik lehet, hogy rád máshogy vonatkoznak majd.

eretnekség vagy sem, mások szerint talán még spekuláció is (bár mi nem az többezer éves kultúráknál), de ha én szent szöveget olvasok, az egyetemes igazságot keresem benne. amit, ahogy mondani szoktam, a négyeshatoson is tudok alkalmazni.

tehát az ászana szerintem csak egy eszköz. egy a sokból. de lehet, hogy neked pont az kell (még) ahhoz, hogy elérd a megszabadulást.

(spec szerintem mindenkinek kéne hozzá, de egy jógaoktató gondolhassa már ezt… hehe.)

a második alkalom viccesen indult…

mert göthősen mysore-ozni önmagában egy élmény. mondjuk legalább nem kell külön szűkíteni a járatokat, magától is tenger hangja van a légzésemnek…

a múltkori alkalom után a legtöbb ászana elkezdett új értelmet nyerni. máshová került a fókusz, meg néhány testrész is. teljesen olyan élmény így gyakorolni, mintha most csinálnám életemben először. bár mondják, hogy minden alakalom legyen olyan, mintha az lenne egyben az első és az utolsó. most azt hiszem, elkezdtem megérteni, mire is gondolnak valójában…

mysore után felhívtam a szerelmem egy rövid szeretlekre… kérdezi milyen volt. mondom nyeh. nyeh??? az… szóval van még mit alakítani. de hál istennek, ez most valahogy csak inspirál, nem a kedvem veszi el.

az álló ászanák kivesézése jó móka volt. ez egy nagyon más vonal, mint ahonnan én jövök. izgalmas máshogy nekiállni valaminek, amit a tested már tízezerszer megcsinált, máshogy. komolyan érzem, ahogy épülnek az új idegpályák hozzá bennem. na nem mondom, hogy mindent értek, vagy adott esetben, hogy mindennel egyetértek… de az egyszerűség, az egyszerűségre törekvés, a letisztult, egy szempontból kényelmes gyakorlás egy annyira új és felszabadító élmény nekem, hogy szavakba nem tudom önteni…

olyan ez, mint picasso egyvonalasai. ahhoz, hogy rajzolhasson egy egyvonalas tacskót, kijárta az iskolákat, meg megfestett ezt-azt. és talán éppen ezért, vagy pont ettől olyan zseniális a tacskó… valahogy ilyen nekem ez. kell az a nagy rakat tudás meg anatómia, hogy most az egész ennyire szép és egyszerű és letisztult lehessen.

egy banán és egy marok mandula után folytattuk is. a bandha és a megfelelő légzés volt a téma. hát mondanám, hogy nem… de mégis: hiába minden eddigi tapasztalat. az egész kezd új értelmet nyerni. a bandhákra felfűzött gyakorlás akkora megvilágosodás volt, hogy el sem hittem. ez most nem ömlengés, kritikus lány vagyok én, végül is erre neveltek a bölcsészkaron. de nincs mit tenni: mint múltkor is mondtam… van olyan, hogy valamit tudsz, de valahogy mégsem érted. ilyen nekem a bandha. értem én, meg gyakorlom is. és néha nagyon elkapom a fonalat. de most valahogy sokkal jobban, vagy talán inkább kézzelfoghatóbban (ha lehet egy bandha kézzelfogható…) sikerült megérezni, milyen az, amikor a bandha és a légzés viszi a tested, nem te…

szóval szuper volt.

tegnap volt az első alkalom az ashtanga oktatói képzésen.

a nyitókörben el kellett mesélnünk, ki miért jött.

csak akkor értettem meg igazán, miért is vagyok itt, amikor hozzám érkeztünk… mert amikor megláttam, hogy elindul a képzés, valahogy egyértelmű volt, hogy ott kell lennem. nem volt kérdés. pedig a gyakorlásom egy nagy káosznak érzem, magam meg icipicinek. és az, hogy tanítani merjek ashtangára másokat, még rettentően messzinek tűnik. (mivel abszolút szabályom, hogy csak olyat tanítok, amit magam is élek. máskülönben hitelem veszteném. és hát sok minden van még, ami nem megy… és ahogy elgondolom, még vagy tíz évig talán nem is fog…)

amikor ebbe belegondoltam, amikor hangosan kimondtam, az egész értelmet nyert. azért vagyok itt, hogy a káosz értelmet nyerjen. hogy a káoszban meglássam a rendet. hogy minden a helyére kerüljön. mert van, hogy tudod, meg érted. és mégse. és most azért ülök itt, hogy a mégse mégis legyen…

tudom, érzem, hogy a gyakorlásom tele van rengeteg felesleges mindennel. amik nem kellenek. mert kismillió dologra figyelek, amire abszolút felesleges. a lényeget meg már nem látom. hihetetlen felszabadító a gondolat, hogy a kismillió dolog helyett most csak háromra kell figyelnem. a többi pedig egy szempontból mellékes…

amúgy persze nyilván nem. annál azért makacsabb vagyok (sajnos), hogy a technikai dolgokat ne tartsam fontosnak. meg azok is igazából. csak meg kell szoknom, hogy ne az legyen a leghangosabb hang a fejemben. hanem az alapok: bandha, uddzsájí, dristi. a többi meg majd jön magától.

olyan volt az egész, hogy: tudtam én ezt eddig is, csak most valahogy le is esett. szóval most el kell kezdenem elengedni a felesleget. letisztultva, egyszerűségre törekedve, az alapoktól újra felépíteni az egész gyakorlásom.

izgalmas lesz.

úgy alakult, hogy astangázni kezdtem… végre.

már rég óta szerettem volna, de valamiért sose mentem el. nem éreztem magam késznek rá. ez lehet furcsán hangzik. (mint például az, hogy utálom, ha néznek, miközben jógázom… pedig tényleg.)

hogy érthetőbb legyek… lassacskán négy éve jógázom úgy igazán. ez nálam napi gyakorlást jelent. jó, jó… néhány nap azért kimaradt. de nem olyan sok. sokat fejlődtem, alakultam. fejlődöm és alakulok folyamatosan. már azért sokminden megy. mégsem éreztem, hogy ott tartanék…

tudom, hogy kezdők is mehetnek astangázni. bár sosem értettem igazán, miért… az astanga nem egy könnyed átmozgatás. meg nem mintha én kezdőnek számítanék… az astanga sokat kivesz az emberből, de még többet ad. de csakis akkor, ha folyamatosan tartani tudjuk az alapokat: az uddzsájít, a bandhákat és a dristit. (vagyis a darth vader légzést, az energiazárakat és az orrhegybámulást.)

ezek nem egyszerű dolgok, már amúgy sem. nemhogy két órán keresztül fenntartsam, és még közben a fejem mögé is hajtogassam a lábam, miközben a hátam mögött összekulcsot kézzel feszítek a matracon. nem kicsit megizzadva…

pár héttel ezelőtt mégis összevakartam magam, és elkezdtem… tapasztalat: az astanga zseniális. tényleg az. mondjuk én csak annak javasolnám, aki már legalább meg tudja különböztetni a külső talpélét a belsőtől. és van némi halovány elképzelése arról, milyen egy gyökérzár. de ha ezek megvannak, az astanga minden és még több…

én nagy szerelmese vagyok gyakorláskor a szabadságnak. hogy éppen azt teszem, amit a testem kíván. mert egy szempontból úgyis jobban tudja, mint én (az a butuska agyam legalább is). ha én ászanázni kezdek, ráállok a matracra, elkezdem, és egyszer csak azt veszem észre, eltelt másfél-két óra, és még egyszer sem álltam meg. az ászanák maguktól jönnek, tökéletes sorrendben. ahogy épp szeretnének. ahogy épp jólesik. ami épp jólesik.

na az astanga teljesen nem ilyen. meghatározott ászanák, meghatározott sorrendben, meghatározott légzéssel. mégis… az egész annyira egyértelmű, annyira természetes. minden megvan benne. ami jól megy, ami megy, ami nehezen, ami kihívást jelent, meg ami kidologzás alatt áll… vannak mantrák, amiket mindig is imádtam zengetni. van légzés, ami életem és meditációm legfontosabb alapeleme.

vezetett órákra járok, ami isteni, mert kedvenc tanárnénim, panni sokat igazít, javítgat, meg szanaszétösszevisszateker, ha kell. de szeretnék lassan ráállni a mysore-ra (egyéni gyakorlás), mert egy-egy ászanát öt légzésig kell tartani. és hát az én légzésem nem kicsit hosszabb az átlagénál… de majd lassan.

az astanga nagy és tiszteletre méltó hagyomány. nagyon nem mindegy, az ember kitől kapja meg a tudást. ha ennyi időmbe tellett, hogy vezetett órára el merjek menni, nem két alkalom után állok majd neki otthon. de dolgozom rajta. három alkalom után már olyan ászanák mentek jobban, amiről azt sem gondoltam volna, valaha a közelébe is kerülök majd… de majd ápdételek, remélhetőleg képekkel (idővel…:))