pedig nagyon az.

mert nála a stílus játék. ahogyan ugye a gyakorlás is az. fogsz egy ászanát, és elforgatod térben. vagy egy egészen más ászanából érkezel bele. vagy más kéztartással veszed fel. a tudatod meg csak pislog... hogy mi? ez valami egészen új, ez valami tök izgalmas.

az art on me ruhái pont ilyenek. legalábbis én egy pont ilyen darabra kaptam fel a fejem. ott a szoknyaleggings, ami egyben overál is. vagy mondjuk a pulcsiszoknya, ami nem elég, hogy mindkettő lehet, de többféleképpen is megköthető.

meg ott a tudatosság. mindenben. ancsa minden apró rezzenését figyelemmel kíséri egy-egy ruha megszületésnek. tudatos minden cérnaszálról, hogy ami a végén a kezedbe kerül, az makulátlan legyen. tökéletes meditáció, nem?

és mert türelmes. nem siet. nem akar mindent egyszerre. hanem halad, lépésről lépésre. megtesz mindent, amit csak meg tud tenni, meg egy picit többet. és az ászana egyszer csak megtörténik... vagyis a bolt, akarom mondani a bolt...:D

mert minden jóga. mindig ezt mondom. most is. tudatosság minden mozzanatban. izgalmas játék. egyszerűség és puhaság. hogy minden nap az lehess, aki aznap lenni szeretnél. a jóga egy, a gyakorlás számtalan. avagy egy ruha, számtalan stílus...

az élet játék. ha azzá teszed. és ha a finom, puha pamutruháid is erre emlékeztetnek, nagy baj már nem lehet...:)

mély levegő. ujjbeggyel megérintem a talajt. majd kilégzés. tenyér össze, és képzeletben felkapaszkodom az égbe. felaggatom magam, mint egy ikeás hajlított drótfogas, lógom lefelé. kapucnit csinálok a fejemből. megnyitom a mellkasom. és beleengedem magam. süllyedni lefelé. lélegezni, emelni a szívem. és közben süllyedni lefelé.

tök fura. egyszerre szakítja szét a szívem, és passzíroz vissza a talajba. a földbe, a világba. az anyagba. én meg csak lélegzem belőle kifelé. felfelé... hátha egyszer sikerül.

kiskoromban sokszor játszottam, hogy szupersokáig behunyva tartom a szemem, és talán majd eltűnik a világ. de sosem tűnt el. aztán egyszer a korom sötétben a világ eltűnt. legalábbis hiába nyitottam ki a szemem, csak végtelen feketeség ölelt körül. rémisztő volt. de lassan elkezdtem hozzászokni. és végül egészen megnyugodtam.

nem volt világ. nem volt test. nem volt semmi, csak a gondolataim és a légzésem hangja. kis idő után pedig csak a légzésem hangja...

sanmukhí: ha túl sok lenne a világ.

egy fesztiválon láttam először. még a gödörben. évekkel ezelőtt. astángát tartott a medence alatt. én meg a tüdőm is kiköptem, mert az egyesből kettes lett valahol út közben...

már akkor is megfogott a kisugárzása. mindig mosolyog, mindig nevet. kedves és barátságos. de határozott. ami nekem még küzdelem, az neki már csak játék. a jóga neki olyan, akár a lélegzetvétel.

mégis, amikor évekkel később - egy másik fesztiválon már a dürerben -, odamentem hozzá, hogy kérdeznék párat... izgultam. de tényleg. pedig sose szoktam.

nem kellett volna. ugyanazzal a hatalmas mosollyal válaszolt. és mindent pont annyira egyszerűen meg tudott fogalmazni, amilyen egyszerűvé a gyakorlást is teszi.

a jóga egyszerű. minden más bonyoltult.

mostanában egyre inkább biztos vagyok benne, hogy a legnehezebb dolog megállni a két lábamon.

a tádászana az egyik legzseniálisabb póz, amit valaha meg lehet tanulni. egy jóravaló tádászanában újra megérzem, hol az egyensúlyom, belső és nembelső is. megérzem, milyen erős és magabiztos tudok lenni, ha akarok… meg ha nem veszítem el magam útközben.

és akkor hirtelen kikapcsol minden. kikapcsolnak a gondolatok. nem számolom a légzésem. még csak nem is figyelem. nem kattogok azon, hogy minden jó helyen van-e. hogy vajon minden tökéletes-e. nem gondolkodom azon, hogyan megy. hogyan nézhetek ki kívülről.

csak létezem. benne. a testemben. a légzésemben. a nyújtózásban. élvezem, ahogy az organikus görbékből álló test szögekké és egyenesekké áramlik. és megáll. megáll minden. a gondolat, az idő. és minden olyan egyszerűnek tűnik. mert minden az is. egyszerű. mert nem gondolom túl. mert nem feszülök bele. mert nem stresszelek rá. csak engedem.

nagyon sokat hallani manapság a szuperfúdokról. menő dolog lett mindenféle olyasmit enni, mint az açaí meg a maca meg hasonlók. és amúgy igen, bevallom. én is bírom az ilyesmit. minden szuperfúdot igyekszem, ha más nem, de legalább egyszer kipróbálni. és ami bejön, azt valahogy be is építem az étkezésembe.

a baj csak az, hogy amire egyszer kikiálltják, hogy szuper, annak az ára is az (többnyire). az ember meg ezt megszokja. mert ugyebár baromira növeli a hatóerejét valaminek, ha aranyáron adják... aztán elfelejtjük, hogy nem csak az aztékoknál nőnek szuper dolgok. a saját kertünkben is. na ilyen a mák is.

a szerelmem mesélte, hogy régen mézzel nyomta a mákot. mert az gyógyszer. utána olvastunk, és tényleg. ősi görög gyógyszer. méz és mák. ennyi.

mert a mák szuper csontritkulás megelőzésére, tele van mindenféle b vitaminokkal (egy/öt/hat/hét), van benne foszfor és kálium és kalcium és magnézium (utolsó kettő egy szuperkombó), meg az összes esszenciális aminosav. és persze megnyugtat. ehhez még ráadásul hozzáadódik minden, ami a virágmézben van (mi azt használtunk): rengeteg aminosav, vitamin és ásványi anyag.

abszolút hazai alapanyagokból, minden elérhető és megfizethető. és tele van szuperekkel. nem is kell más...

{mézes mák//mákos méz}

elkészítési idő: 3 perc

#mit

egy rész darált mák

egy rész virágméz

#hogyan

egy szép, tiszta kis üveg felébe mákot szórok. a másik felébe meg belekanalazom a mézet. egy hosszú, vékony kanál nyelével összekeverem. és kész is. azonnal isteni. másnapra meg még istenibb. napi egy kiskanálnyi belőle, és nem is kell más gyógyszer. meg édesség se amúgy...

bírom a jediket. tényleg. szoktam is mondani, hogy csak azért jógázom, hogy jedi lehessek. persze vicc. mondjuk nem teljesen...

mostanában, hogy elkezdtem újranézni az eredeti trilógiát, elkezdtem újragondolni a meggyőződésem, miszerint a jedik sokkal jobbak, mint a sithek. a sithek nem félnek a sötét oldaltól. nem félnek a haragtól, gyűlölettől vagy félelemtől. megtanulják használni. ha egy sith elkezdené az erőt jóra használni, talán tényleg elhozná az egyensúlyt a galaxisba...

szóval, eyal... 'A jógám mahakalának nevezem: a nagy fekete. Jobban szeretem a sötét oldalt, mint a fehér boldogboldogot. A buddhisták nem szeretik kimondani, mert egy démon. De egy jó démon. Mahakala védelmezi a dharmát, mert manapság sokminden torzultnak tűnik, és szükségünk van védelemre.'

eyal az egyik legjobb ember, akivel valaha találkoztam. ő igazi. őszinte. nincsenek maszkok. semmi mesterséges, semmi felszínes. tiszta és egyszerű. ő az, aki. mindig is szerettem azokat, akik nem félnek az élet sötét oldalától. de arra használják, hogy erősebbek legyenek. 'Nincsen árnyékunk a Nap nélkül.'

mikor az órája után odasétáltam hozzá, és megkérdeztem, volna-e kedve interjút adni, egyből mosolyogni kezdett és igent mondott. mondtam, 'morgolódhatnánk a jógáról' - ahogy többször is hallottam tőle. azonnal benne volt. 'Talán ez egy személyes dolog. A jóga ma a marketingről szól, nem a minőségről. Nagyon felszínes. Az emberek tradicionálissá, orthodoxszá válnak. Nem kísérleteznek. Megváltozott a hangulata.'

'Lululemon jógának hívom. Ez egy menekülés. És oké elmenekülni, mert az élet ebben a században nagyon nehéz. De nem ennek szánták. Nem egy menekülési mechanizmusnak.' a jóga nem a pózokról szól. nem bikini testekről cirque du soleil-t jógának hashtagelve. és főleg nem arról, milyen cicanadrág van rajtad. a jóga az élet: ahogyan mozogsz, ahogyan eszel, beszélsz, cselekszel és reagálsz. ahogyan magaddal bánsz, és ahogyan másokkal. ahogyan szembenézel magaddal, hogy lehámozz mindent, ami nem igaz, ami nem te vagy. ahogyan szembenézel a sárkányaiddal, hogy megszelídítsd őket és lovagolhass rajtuk. ahogyan megpróbálod megtalálni az egyensúlyt. a sok fehér szemét és a sötét oldal között.

eyal ez mind. jóga. az igazi fajta. és a legjobb, hogy még mindig tud mosolyogni...

egy hosszú mély belégzés bokától ujjbegyekig. egy nyújtózás. ennyi az egész.

szürke az ég. látszik a lehelletem reggelente. bebugyolálom magam. összehúzom magam. picire. alig veszek levegőt. csak aprókat lélegzem. kicsinek is érzem magam... aztán megállok a matracomon, mély levegő, a mellkasom kinyílik. mély légzés a hasamhoz, a lapockám alá, a kulcsontomhoz, a bordáim közé, végül a szegycsontom alá - és a szívem is fellélegzik...

majd egy mély belégzés bokától ujjbegyekig. egy nyújtózás. és minden sejtem sóhajt egyet. ennyi az egész.