'ne próbáld meghajlítani. az lehetetlen. helyette próbálj rájönni az igazságra.' "milyen igazságra?" 'nincs is kanál.' "nincs?" 'akkor látni fogod, hogy nem a kanál hajlik, hanem te magad.'

ráfeszülni a világra. hogy miért. miért nem így. miért nem úgy. lehetne, jó volna, bárcsak... a világ meg az arcodba nevet. mert nem vagy térhajlító. pedig de. mert pont olyan vagy, mint az univerzum. csak kicsiben. ha a benned lévő világot megtanulod meghajlítani, alakítani, formálni. akkor a világ is vele hajlik majd.

késő este van.

csokoládé. úgy értem, csokolááádééé.

persze nincs. miért is lenne.

de nagyon csokoládé. úgyhogy nekiállok sütni. ahhoz minden van. és úgyis jobb. mindennél. amit valaha ettünk. leírhatatlan. igaziból. és amúgy is. cukormentes. meg gluténmentes. tökéletes.

nem is akkora bűn... vagy de. de megéri.

{kladdkaka}

avagy a svéd brownie

nyolc szeletes minitorta
előkészületek: 10 perc
elkészítési idő: 25 perc

#mit

százharmincöt gramm teavaj

száztíz gramm gesztenyeliszt

ötvenöt gramm keserű kakaópor

kétszáz gramm barnarizs szirup

három darab tojás

fél teáskanál só

#hogyan

a teavajat kis lángon megolvasztom teljesen folyékonyra.

folyamatosan kevergetve (én elektromos habverővel nyomom) hozzáadom a lisztet, a kakaóport, a sót. végül a rizsszirupot és a tojást. (a tojást mindenképp utoljára, különben vajas rántotta lesz belőle...)

nem kell agyonkeverni, csak álljon szépen össze.

egy kis tortaforma aljába sütőpapírt csatolok, majd az oldalát kikenem kókuszzsírral vagy egy kis maradék teavajjal. és mehet bele a massza.

száznyolcvan fokon húsz, nagyon maximum huszonöt percet sütöm. akkor jó, ha a széle és a teteje már megsült, de amikor megmozgatom kicsit, a közepe még folyós.

kiveszem a sütőből és hűlni hagyom.

nincsenek rá szavak. komolyan...

#megjegyzés

minden alapanyagból a lehető legjobb minőséget érdemes venni, hogy tökéletes legyen. megéri. én házi teavajat és tojást veszek a piacról, ha tudok.

illetve tejérzékenyek helyettesíthetik a teavajat kókuszzsírral. más lesz, de hasonlóan isteni.

fogsz egy ászanát, és belemeríted a tested. lélegzetről lélegzetre hagyod, hogy azzá alakuljon. persze minden alkalommal más lesz. mert számít, ha épp esik, vagy elviszi a szél, belepi a hó. te csak türelmesen vársz. néha egy lélegzetet, máskor számtalant. minden nap megfested a tested, ászanává lélegzed. míg azzá nem válik. ha meg épp unod, ha másra vágysz, hát újrafested egy másikkal.

sára is a jóga ősi útján jár. mert a botanika is jóga. csak neki a test anyag, amit ászanákba merít. az ászanák pedig gyomok és maghéjak és festőnövények. a légzés, hát az légzés. (mert ki mondta, hogy egy anyag nem lélegzik...) és ha megunja, akkor újrafesti. mert a játék, a kísérletezés, meg a kitartás és a türelem, az alázat: az egy.

sejtszinten benne van mindenkiben minden, ami ősi. mindenkiben, aki szívből csinálja azt, ami boldoggá teszi. aki arra figyel, hogy mit mond a szíve, és nem tér le az útról. ahogyan én a jógáéról. és sára a botanikáéról...

minden ászanában van egy pont. egyetlen aprócska pillanat. valahol a tökéletlenség és a teljes széthullás között. az a pillanat, ahol mégis minden valahogy jól van. a helyén van. amit ha meglátok, megfogok. amit megállítok, és végtelenné terjesztek. akkor örökké létezni tudnék benne. abban az egyetlen pillanatban.

és akkor értelmet nyer. valahogy minden. a sejtek, a csontok, az izmok. a lélegzetem. a gondolataim. az életem.

néha olyan egyszerűnek tűnik. minden olyan egyértelmű. máskor meg tornádó és égszakadás. záporként zúdulnak a hétköznapok, én meg csak próbálok állva maradni.

talán ha visszatartom a levegőt. talán megáll a pillanat. megáll a világ, és a végtelenné nyújtott pillanatban utolérem magam. de nem. csak szomjasan kapkodok a tér után. ha nem zuhanok ki közben...

nem az a kihívás, hogy mozdulatlanná dermesszem önmagam akkor, ha minden jó. hanem hogy állva maradjak a viharban is.

mindenkit megtalál a fehér nyúl. csak van, akit egy matracig visz. és van, akit ázsiáig.

nusi is a jóga útján jár. csak az ő gyakorlása az alkotás. az ő ászanái a szimbólumok és a színek. az ő meditációja a pompom. és az ő igazsága, hát az pont ugyanaz, mint az enyém.

tudni illik nusi is követni kezdte a fehér nyulat. el is indult, bejárta ázsiát, indiát. és megtalálta a szerelmét. mármint az igazit is, meg a másikat: az alkotást. így született a shamobags. azóta tervez. kiszab és megvarr. és álmodik. meg alkot. minden nap, mint egy igaz gyakorló.

csak míg én új ászanákat kutatok, ő szőttesek után keresgél. míg én azt figyelem, hogy az ászanák hogyan hatnak a hétköznapjaimra, a testemre, a személyiségemre, a tudatomra, a lelkemre. addig ő szimbólumokba rejti az üzeneteket. ugyanezeket az üzeneteket. és míg én a szürke hétköznapokat ászanákkal festem át, ő aprócska szigetet teremt színekből, ami veled és benned marad a szürke rengetegben. és míg én meditálok, ő pompomokat gyárt. mert ki mondja, hogy az nem meditáció?

ami pedig a lényeget illeti: egy igazság van. az egyetlen örök dolog a változás. nekünk pedig nincs más dolgunk, mint megtanulni fejlődni, megtanulni tanulni. mindenből. hogy mikor az út végére érünk majd, mi magunk lehessünk az az aprócska szigete a színeknek.

egyetlen légzés. ennyi az egész.

kilégzés. nem fog menni. nincs egyensúly. nincs erő. nincs egyhegyű tudat. nincs gondolat nélküliség. nincs meg semmi bennem. egy kilégzéssel ez mind mehet az éterbe. kifújom.

és belégzés. miért ne. csak egyetlen pillanat kell. egyetlen pillanat gondolatok nélkül. befelé figyelve. a köré az apró kis gömb köré építve magam, ami a középpontom. egy apró feszülés minden izomban. egy apró elektromos hullám az idegekben.

megáll minden. kifeszül a kép, és én csak lélegzem. egyetlen, hosszú, végtelen pillanat az élet. egyetlen pillanat. ez a pillanat. itt. most. minden pont az, ami. tökéletes meditáció. ha nem esem ki belőle...

ha meg igen, legalább megpróbálhatom a másik oldalra.

van, hogy túl komolyan veszem. azon kapom magam, hogy gyakorlás közben a semmibe meredve ráfeszülök a világra, mert ha elengedem a figyelmemmel, minimum önmagába omlik. vagy valami...

pedig nem szabadna. a gyakorlásnak könnyűnek és puhának kellene lennie. persze kell az a kis plusz, az extra, hogy jobban és mélyebben és szebben. de az ászanákban jól kellene érezni magam. nem belefeszülni. mint ahogy az életbe sem. egyetlen pillanatot sem szabadna túl komolyan venni.

ezt néha elfelejtem. és akkor előszedem az oroszlánt. az emlékeztet arra, hogyan kell és lehet nevetni. gyakorlás közben. meg az élet közben.

pötyögsz. szötyizel. lájkolgatsz. posztolsz. csetelgetsz...

közben meg ott a kérdés. egy megfoghatatlan. motoszkál hátul, a szemgolyód mögötti térben. vagy a mellkasodban. néha meg zsibbasztja az ujjaid begyét.

idegesít. csöndesen tolja hátulról az agyad. pofátlanul belelóbálja a lábát a nagy feketeségbe. a tudattalanba. és kacag. te meg csak ülsz, és nem érted. azt hiszed, valami baj van veled. hogy beteg vagy. a kérdés meg csak csendben ül, a szemed mögötti üregben. és várja, hogy elárasszon.

te meg görcsösen szerkesztgeted az életed. képek, amiken az vagy, akinek látszani akarsz. posztok, amik olyannak mutatnak, amilyennek látszani szeretnél. ismerősök, akiktől úgy érzed majd, nem vagy egyedül. hogy nem vagy magányos, hogy nem vagy kívülálló. tettek, amiket azért teszel, hogy megoszthasd. érzések, amiket azért játszol meg, hogy megmutathasd.

megvágod az életed, ráteszel egy szűrőt, és mutogatod. hátha egyszer tényleg az leszel.

és közben magányos vagy. és egyedül. az a rohadék meg nyom, onnan hátulról, a szemed mögül.

aztán eljön egy pont. ahonnan nincs tovább. amikor nincs az a cucc, ami el tudná fedni. se vágás, se szűrők, se barátok, se alkohol vagy drogok vagy smink vagy üveg nutella vagy bármi...

és akkor engedsz. engeded a kérdésnek, hogy rákússzon a szemhéjadra belülről, a szemed mögül. és akkor meglátod. behunyt szemmel látod, hogy minden csak illúzió.

félsz. hogy mi lesz, ha kinyitod a szemed. ha nem vágsz a képen. ha nem teszel szűrőt a gondolatokra. vagy az érzésekre. ha egyszer úgy nézel magadra, hogy azt látod majd. aki vagy.

de talán elég bátor vagy. vagy elég kimerült.

és elkezded keresni a választ. arra a megfoghatatlanra.

hogy ki vagyok én. meg hogy minek vagyok én. meg hogy én...

ha elkezded, nincs visszaút. kinyitod a szemed, és a kérdés nem illan el a szemhéjaddal együtt. erősebb lesz. egyre fényesebben világít majd minden, ami nem illik oda. ami mű. ami hazugság, kamu, illúzió...

és akkor a megszerkesztett magányosság valódivá válik. tényleg egyedül maradsz. mert az a sok mű viszont mind elillan. szalad majd gyorsan, messze tőled. taszít el, mert te igazi kezdesz lenni. és az veszélyes.

és akkor borzasztó lesz. egy kicsit.

mert meg kell tisztulnod. látni, amit levágtál. levágni, ami nem kell. látni úgy, ahogy van. elengedni azt, ami kamu.

de utána kezdhetsz mindent. az elejétől. csak mostmár nem kell majd a tömeg, a neon meg az érintőképernyő.

akkor már szívdobogás kell. belégzés. üvöltés. érintés. sírás. nevetés. elveszni, szaladni, ölelni, félni, remegni. szeretni. akkor már élni akarsz. és élni fogsz. és látni. szabadon.