nyújtóznom kell. mozdulnom kell. ráállok a matracra. először csak sóhajtok egyet, majd lassan táncolni kezdek a zenére. átmozgatom az alvó sejtjeim. aztán egy random belégzéssel elkezdem. mozdulatról mozdulatra pakolom le a hétköznapokat. ászanáról ászanára engedem el mindazt, ami amúgy nem én vagyok. amibe burkol az élet.

minden mozdulattal közeledem ahhoz, aki valóban vagyok. mígnem megpihenek végül. csendben. gondolatok nélkül. csak a légzésem hangját hallgatom. nem torzít el a világ. sem a hangok, sem a fények. sem a gondolatok. az elvárások. a félelmek. csak létezem. pont úgy, ahogy vagyok. pont az, aki vagyok.

'az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.'

weöres sándor

a lélegzet puszta figyelésével megtapasztaljuk azt az alapvető igazságot, hogy testünk van. ez persze végtelen triviálisan hangzik, de vajon egy nap folyamán hányszor tudatos az ember a testéről. de legfőképp: tudatos úgy, hogy nem ítélkezik fölötte.

a test feletti szemlélődés során a tudatosság formát ölt. megláthatod, hogy a tested az, ami létezik. és hogy te vagy az, aki él...

az első lépés a testhelyzetek figyelése. egyszerűen csak tudatosítsd: mondjuk 'most járok', 'most állok', 'most fekszem'. vezesd végig a figyelmed ebben a pillanatban a teljes testeden, és figyeld meg belülről. milyen érzete van, milyen a bőrödben lenni, milyen érzés éppen olyan testhelyzetben lenni, ahogy vagy. majd figyeld meg magad kívülről, hogyan töltöd ki a teret, hogyan helyezkedsz el a világhoz képest, hogyan láthatnak mások. majd figyeld meg ezt az egészet, mint egy egység: a tested.

második lépésként tudatosítsd minden mozdulatod: ha lépsz, ha eszel, ha ízlelsz, ha sétálsz, ha elalszol, beszélsz, figyelsz. vagy mondjuk fogat mosol. tudatosíts mindent, amit teszel, ami a létezésed mozzanata. figyeld magad belülről, hogy milyen érzés, hogy mi irányít, hogyan mozdul a test pillanatról pillanatra, akkor is, ha mozdulatlan. figyeld meg magad kívülről, hogyan mozdulsz a térben, hogyan változik a világod minden mozdulattal, hogyan láthatnak mások. majd figyeld az egészet, mint egy egység: a tested.

harmadik lépésként tudatosítsd a tested, mint hús és vér. mint tökéletes összhangja milliónyi sejt működésének. figyeld meg a tested, akár egy gyerek, aki először lát valamit: tapogasd ki a csontjaid, simítsd végig a bőröd, túrj a hajadba. képzeld el, hogyan ver a szíved, hogyan pumpálja a vért az erekbe. hogyan működnek a szerveid. hogyan telítődnek meg a tüdőhörgőcskék... szóval mindent. belülről, mint egy orvos. és kívülről, mint egy festő. majd figyeld meg egységként: a tested.

negyedik lépésként elmélkedj a testedet felépítő anyagi elemekről. a földről: a csontok, az anyag, a keménység. a vízről: a vérről, a sejtek közötti minden folyadékról, a testnedvekről. a tűzről: az emésztés melegéről, a testedből áradó hőről. a levegőről: a lélegzetről, a mozgékonyságról.

végül figyeld meg a tested, mint valami, ami múlandó. ami egyszer véget ér, ami nem működik majd többé. ami szépen lassan az enyészeté lesz. ami elbomlik sejtről sejtre. amiből nem marad más, mint csontok kötege, mígnem az is csak porrá válik. és megszűnik minden: a tested.

ez a te tested: a test űrhajó. a test templom. a test játszótér. lásd olyannak, amilyen. és ne ítéld el: mert pont olyan, ahogyan bánsz vele.

egy lassú, mély belégzés. ezzel kezdődik minden.

már nem csak a meditációra gondolok. az életre magára. meg hogy így jobban belegondolok, minden értékes egy nagy, mély belégzéssel kezdődik: ha nem lenne, nem lennénk. a lélegzet maga a közeg, amiben a gondolatainkban úszó elménk egybekapcsolódik a testtel.

azt mondják, minél lassabban lélegzel, annál hosszabb lesz az életed. ez már csak annál az egyszerű ténynél fogva is igaz, hogy ha lassabban lélegzel, nyugodtabb az elméd. így békével veszel mindent, ami feléd érkezik. és ha békével veszed, minden megkapja a maga idejét, amire szüksége van.

valamiért manapság mindenki siet. rohan valahová. sürgetnek mások, sürget az élet, a világ, a technika, mi meg sürgetjük magunk. igazából át sem gondoljuk néha, mi az, ami történik, amit épp teszünk. döntünk úgy, hogy át sem gondoljuk, miről és miért. már másoknak sem merünk időt adni, nem hogy magunknak.

ha néha úgy érzed, eleged van, csak lélegezz:

egyszerűen ülj le egy üres térbe. kényelmesen, egyenes háttal. hunyd be a szemed. kezdd el figyelni a légzésed. csak figyeld, ne irányítsd.

figyeld, ahogy belélegzel. figyeld, ahogy kilélegzel. tudatosítsd: pölö 'hosszan lélegzem be' vagy 'röviden lélegzem ki'. és ha a figyeléstől mégis megváltozna, azt is egyszerűen csak tudatosítsd.

figyeld meg minden lélegzeted belülről, hogy hogyan mozdul puhán a mellkasod, hogyan simítja végig a hűvös levegő a tested belégzéskor, a langyos levegő kilégzéskor.

figyeld meg a lélegzeted kívülről. figyeld meg a tested a térben. a levegőt, ahogy a térből a testedbe, a testedből pedig a térbe áramlik.

majd figyeld meg az egészet, egységként. figyeld meg a létezésed. időzz el a testedben és a testeden kívül. tapasztald meg önmagad. hogy hogyan tartod magad életben.

minden belégzés teremtés: szamszára. minden kilégzés megszűnés: nirvána. a kettő egysége pedig maga a létezés. és ez az első lépés önmagad felé.

meditálni nehéz dolog. a legtöbb technikával nekem az a problémám, hogy többnyire fogod magad, és beteszed egy totál életidegen környezetbe, egy steril szituációba: üres szoba, csönd, félhomály, behunyt szemmel ülsz, senki nem zavar… és ez gyakran fordul elő a nap maradék huszonháromésfél órájában. nemdebár.

persze ez is része a folyamatnak, ezt nem vitatom. de köbö csak annyira, mint az ászanázás az egész jógának. a jéghegy csúcsa… és amúgy klassz, ha az ember tud így meditálni. de ahogy maga a buddha is mondja: a meditáció nem egy aktív cselekvés. a meditáció egy passzív állapot. egy olyan állapot, ami az egész életed minden pillanatát lefedi.

ahogy én szoktam mondani: van az életed. ebből pár rövid pillanat, perc, jobb esetben nap az, ami kiemelkedik. amiért úgy érzed, megérte felkelni. a többi ballasztanyag. egyfelől fölösleges téridő kitöltés, ami ezeket a fontos pontokat összeköti, de mást nem ad.

ha azonban az ember megtanulja az élete minden pillanatát meditációvá tenni, akkor a ballasztanyag eltűnik. és minden pillanata az életednek értékkel fog bírni. persze azért még lesznek pillanatok, amik többet adnak, amikből többet tanulsz. meg lesznek olyanok is, amikből kevesebbet. de a tengerpart is sok kismillió homokszemből áll. meg néhány kavicsból. és pont ettől szép.

a szatipatthána szutta a buddha tanításainak szíve. egy elég tömör technikai leírása annak, hogyan kell a szerzeteseknek meditálni, lépésről lépésre, a kezdettől a megvilágosodásig. mint minden ősrégi szent szöveg, ez sem viszi túlzásba a magyarázkodást. csináld ezt, csináld azt, és voálá, meg is világosodtál… de a kommentárokat is hozzáolvasva már közelebb lehet kerülni a gyakorlathoz. mert ugye mit sem ér minden elmélet, ha az ember nem kezdi el gyakorolni.

a meditáció szíve ezt tanítja meg: hogyan váljon életed minden pillanata meditációvá. hogyan váljon - és bár nem szeretem ezt a szót, de mégis - spirituálissá.

ez nem csak azért fontos, hogy valaki, mint egy darab egész egyén, fejlődni tudjon. mert ugye az önmegismerés útja nem mellőzhető folyamat, ha valaki nem akar zombiként képernyővédő üzemmódban leélni egy életet. ez a másokkal való kapcsolatainkat is meghatározza: a vasárnapi szerelmek nemsokat érnek, ha csak vasárnapokon működnek, a hét többi napján meg kanálba fojtanád a másikat. egy kapcsolat is csak akkor tud működni, ha a ballaszthétköznapok helyett minden pillanatotok együtt jó. még azok a pillanatok is jók, amik nem. mert legalább együtt vagytok benne. és akkor minden, ami ezen felül van, már csak extra. egyfajta ajándék.

a szattipatthána szutta ezt mutatja meg. hogyan élj úgy, hogy minden perc számítson. ennek pedig egyetlen kulcsa van: a tudatosság.

tegyük fel. mi lenne, ha menne. ha egyből tudnád, elérnéd, élveznéd... szeretnéd. ha egyből tökéletes lenne. mit tanulnál belőle?

szerintem ne legyen tökéletes. mert a tökéletes üres. ha soha nem esel ki, nem esel szét, ha egyből eléred, nincs miből tanulnod. a tökéletes csak van. onnan nincs tovább, nincs semerre.

valahol nekem a tánc és a jóga közötti határ egészen vékony, talán tényleg csak egy hajszál választja el. mert mindkettő ugyanazokból a dolgokból építkezik: belégzésből kilégzés, légzésből mozdulat, mozdulatból gondolatok nélküliség, gondolatok nélküli mozgó meditáció. talán annyi csak a különbség, hogy a tánc kifelé tükrözi a belső világot, míg a jóga befelé tükrözi az univerzumot.

és talán a kettő között áll a natarádzsásza, amiben létezve megláthatod, hogy ez a kettő, meg a minden: egy.

milyen érdekes egy dolog az elme. ha csöndesen, kényelmesen lepihensz, és igyekszel elengedni a hétköznapokat, az elme úgy gondolja, ideje játszani. ideje előrángatni sok-sok, jó mélyre elpakolt fölösleges maszlagot, amivel képes lesz másodpercek alatt leharcolni téged. amin majd aztán egész este pöröghetsz a plafont bámulva, kattogva azon, mi volt, lett volna, ha... lesz, lenne, lehetne.

máskor meg, a legelképesztőbb és hihetetlenebb pózkba csavarva magam elhallgat. én meg kiélvezem azt a pár pillanat gondolatnélküliséget. és belelélegzem minden sejtembe. hogy majd ha lepihenek, a testem emlékezzen. mert a test okos. sokszor sokkal okosabb, mint az elme.

talán ez a jógik útja: sejtenként elérni a szamádhit.

hogy mindig arra vágysz, ahol épp nem vagy. hogy ha erős vagy, puha lennél. ha puha vagy, erőre vágysz. folyton mászol lentről felfelé, aztán fentről meg lefelé... hogy ha majd odaérsz, ott jó lesz, ott jobb lesz. ott teljes leszel. de a vágy sosem lesz tele.

nem a vágyakért kell mászni. hanem a tapasztalásért. hogy megéld. a fennt és a lennt. meg az utat is. hogy megéld a körforgást. hogy láthasd a hegytetőről a völgyet, a völgyből meg a hegyormot.

érdekes az elme. folyamatosan komplex teóriákat gyárt arról, hogy az életnek hogyan kellene működnie. hogy mi a jó döntés, hogy mi helyes válasz, a megfelelő módszer az életre. az elme eldönti, a testednek, az életednek, a szívednek hogyan kellene működnie, és ha valami nem úgy megy, elveszettnek érzed magad vagy kételkedni kezdesz a dolgok valódiságában.

pedig nincs helyes ászana. csak ászana van. te meg belesimítod magad minden nap, ha megy, ha nem. idővel a tested utóléri az elméd elvárásait. nincs helyes döntés se. csak döntés van. az életed meg belesimul, mint a tested az ászanába. nincs helyes út. csak élet van. létezés a pillanatban, önmagadban.

nem minden rossz attól, hogy nem fáj. attól, hogy nem bonyolult. mert az igazán fontos dolgok egyszerûek: nevetni, sírni, csodálkozni, táncolni, szeretni.