mindig rácsodálkozom, amikor az élet megmutatja, hogy minden egy. amikor elkezdtem jógázni, olyan volt, mintha bekapcsolódtam volna az életbe. a valóságba. abba a világba, aminek mindig is a része akartam lenni, de mindig olyan távolinak és megfoghatatlannak éreztem.

bekapcsolódtam, és minden más lett. új színt kapott, új fényeket. máshogy kezdtem kapcsolódni másokhoz is. amikor elkezdtem tanítani, úgy éreztem, ezért vagyok itt. ez a feladatom. és onnan minden olyan egyértelmű volt, olyan tiszta.

jógának lenni ez mind. van elég mocsok a világban. a külsőben is, és néha a belsőben is. a legtöbb, amit tehetünk, ha törekszünk egy tiszta életre. mert minél többet leépítünk abból, ami nem mi vagyunk, amire nincs szükségünk, annál nagyobb a lehetőségünk arra, hogy meghalljuk a szívünk szavát.

erre az útra léptem. és azóta egyre többször terel a tudatalattim olyanokhoz, akik szintén ezt az utat járják. hogy lássam, nem vagyok egyedül. hogy lássam, tényleg minden egy. minden jóga. csak ki így, ki úgy éli meg. mert a jóga szerintem valójában a szív útja.

kezdetektől vonzott a hely. tetszett, ami. vonzott a hangulat, amit magából áraszt. lementünk a szerelmemmel, és kipróbáltuk. say cheez: vegán sajt, kesudióból... hm. egy kis kulináris élmény sose árt. és meglepően felülmúlta minden várakozásunk. fejembe vettem, hogy beszélgetnünk kell. azért is, mert a nemsajt alapból zseni. de vonzott egy gondolat.

szóval lementem. beszélgettünk. és ismét megláttam, hogy minden egy. mert roland pontosan úgy kapcsolódik a világhoz ezzel a kis bolttal, ahogy én a jógával. merci úgy törekszik tisztaságot adni az embereknek, ahogy én tanításkor igyekszem. tökéletes jógában élnek. mosolyogva és egyértelműen léteznek ott, ahol lenniük kell. és adják át az embereknek azt, amit tudnak, amit megtapasztaltak, amit megtanultak. azt élik, amik. semmi felesleges, semmi kamu. minden tisztán az, ami. és minden a lehető legjobb. mert mi lehetne tökéletesebb annál, amit az ember szívből tesz. és mi lehetne finomabb annál, amiben a különleges hozzávaló az, akik készítik.

fektesd a hüvelykujjaid begyét a gyűrűsujjaid tövéhez. erre fektesd rá a gyűrűs- és középső ujjaid. a kisujjakat kulcsold össze, majd a mutatóujjak begyeit érintsd össze. és engedd a kezeid a szíved magasságába.

lélegezz így mélyen, lassan, egyenletesen.

#hatások

magányosság és elszigeteltség ellen.

persze nem az a fontos, hogy elérjem a célt. meg hogy mikor és hogy. hanem hogy mit tanulok odáig, az úton. persze könnyű ezt mondogatni, mint egy mantra, hogy ne felejtsem el. hogy a cél nem a cél, hanem a cél az út maga. de nehezebb megérteni, igazán megérteni, hogy ez mit jelent.

játékba kezdtem hát. minden, ami nem megy, meg lett felezve. minden ászana, minden út, minden cél. hogy nem a végét akarom egyből elérni, hanem kiszúrok egy pontot félúton odáig, és megállok ott. megnézem, ott milyen. mit ad, mit lehet belőle tanulni: magamról.

és megértettem. hogy mennyi erő kell, hogy már csak az út feléig eljussak. hogy mennyi kitartás, mekkora tudatosság és fegyelem. hogy nem kell vakon rohanni a célba. mert minden odáig vezető pillanat is egy 'most'. egy nézőpont. egy pillanat, ami újabb tereket nyit meg bennem.

kulcsold össze lazán az ujjaidat a tenyered oldalán. a hüvelyujjad érintsd az ellentétes oldalú középső ujjad begyéhez. a mutatóujjaid begyét érintsd össze.

fektesd így a kezed az öledbe. lélegezz hosszan és lassan, elnyújtva a szüneteket a ki- és belégzések között.

#hatások

megnyugtat, ellazít. a teremtő üresség mudrája, teret teremt a belső fejlődésnek, új dolgok elkezdésének.

öt kanál nagyszemű zab pici lábosban lepirít. mikor már melegek a zabszemek, rá mandulás rizstej, hogy bőven ellepje. puhára főz, majd mehet termoszba.

ofiszba beérve tányérba szed. rákarikáz fél banánt, kis marok paradiót és egy cseresznyés nyersszeletet. megszór fahéjjal.

szerintem néha benne kell felejteni magam. abban a pillanatban, amikor már úgy feladnám. amikor már inkább átlélegezném magam egy másikba. mert abban kezdődik el igazán.

létezni abban pillanatban. a mostban. lenni, aki éppen most vagyok. ahol éppen most tartok. és meglátni, hogy az úgy van jól, ahogyan van.

ezt a pillanatot kell megtalálni, és megtanulni élvezni. akkor is, ha nem tartok ott, ahol tartani akarok. ha nem az vagyok benne, aki lenni akarok. mert ez mind csak a tudat játéka. de ha türelmesen lélegzem. és csak hagyom megtörténni: a szívem lassan fellélegezi magát a tudatomból. ahogy a mocsárból a lótusz.

szorítsd ökölbe a jobb kezed, a hüvelykujjad pedig nyújtsd ki. fektesd a jobb kezed a bal tenyeredbe. így engedd a hasad magasságába.

tartsd itt hosszan, kényelmesen. lélegezz puhán.

#hatások

fáradtság, elégedetlenség, levertség és depresszió ellen. kimerültség ellen. gyorsítja a gyógyulást bármilyen betegségből.

talán rosszul lettem programozva. talán csak olyan vagyok, amilyen. de sosem vágytam tudni mindent. minden gyakorlással igyekszem persze egy picit mélyebbre, egy picit magasabbra, egy picit tudatosabban. és beleáramlik a test ászanákba, amiket már jól ismer, mégis minden nap újnak tűnnek. beleáramlik ászanákba, amiket még nem is ismer, nem is tud, de lassan, gyakorlásról gyakorlásra megtanul. beleáramlik és megszok és elenged és megpihen.

de nem érdekelnek az ászanák jobban, mint eddig, vagy jobban, mint ezután. mint amennyire ahhoz kell, hogy ne legyen minden gyakorlás, minden nap egyforma és szürke.

ami nélkül viszont nem tudok létezni, az a belelélegzés. benne lenni, benne létezni és benne lélegezni. megállítani a pillanatot, a napot, a világot. lógni, fejjel lefelé, és csak lélegezni szívvel felfelé. a test tart, feszül, nyúlik, pihen... a tudat meg áramló légzés. a köldök fölé, a bordakosárba, a lapockák alá, a szegycsontba, a szív köré, a kulcscsontok alá... be és ki. ez a most. egyetlen légzés. mindegy, hol vagy.

van, hogy a végtelenbe vágyom. feküdni a parton, hallgatni, ahogy zúg a tenger. és nézni a végtelent. ahol az ég összeér a vízzel.
olyankor pontosan olyan aprócska porszemnek érzem magam, mint a homok, ami a talpamra tapad. egy apró porszem, aki végtelen sebességgel utazik át a semmin.

máskor a másik végtelenbe vágyom. abba, ami bennem van. ugyanolyan semmi, amin nap nap után utazom át, végtelen sebességgel.
olyankor gyakorlom, átlélegzem a semmit, önmagam keresem. majd ugyanúgy lefekszem, part helyett a matracomon. hallgatom, ahogy a háttérben zúgnak a gondolatok, értelmetlen hullámzássá csendesülve.